If you must mourn

[ source for zombie!Steve/Bucky?? ]

Fandom: Marvel - Amerika Kapitány: Polgárháború x In the Flesh crossover

Páros: Stucky, Clintasha, post-Pepperony

Műfaj: hurt/comfort, mert mindenki hurt, ezért mindenki comfortol mindenkit.

Tartalom: (Mielőtt elriasztana, hogy Polgárháború, mert pl. nem láttad: ez nagyon a képregényen alapszik. A film baromira nem ilyen.)

- 2016. május - Steve Rogerst lelövik a Polgárháború végén -> Bucky eltűnik, Tony pedig magába zuhan, és főleg Natasha segíti ki.

- 2017 - A holtak feltámadnak.

Amit megváltoztattam eredeti fandom(ok)hoz képest: itt Steve-et nem nyakba/hasba lövik, mint a képregényben, hanem instant halált okozó fejlövés. + A Részlegesen Halott Szindrómát átírtam Részlegesen Elhunyt Szindrómára, mert az egész lényege az, hogy ne hangoztassák, hogy halottak. (Angolban is Dead helyett Deceased.)

Hossz: 6.6k

Megjegyzés/figyelmeztetés: ez nagyon rossz, darabos szerkesztéssel, depressziós hangulattal, öngyilkos hajlamokkal, és még majdnem 4 hónap írás után is vészesen pocsék.

* Címet inspirálta: [ Keaton Henson - You ], mert az ő számai benne vannak az In the Fleshben, és mi a fenét keresel itt, ha ezt nem tudtad, most azonnal nézd (újra) a sorozatot és hallgasd őt.

* Ajánlva:

- [ Rorónak ], mert egy hónapja volt a szülinapja, szóval íme, hivatalosan is elordítom az éterbe, hogy boldogot!

- [ Koalának ], mert neki meg ma van a szülinapja, hogy egyelek meg! <3 És mert ő rángatott bele az In the Flesh megnézésébe.

- Fruzsinak, aki egyszerűen olyan bátorító, biztató, és érettségi miatt stresszes (volt), hogy adjatok neki szeretetet.

Illetve ha valaki más is kedvet kap hozzá, hát ajánlás ide vagy oda, olvassa nyugodtan.

Kelt: 2016. 05. 17.

A tény az, hogy a kezelés nélkül egy állat szintjére csökkennek; ösztön, érzékek, préda. A helyzet az, hogy emberre vadásznak.

Szóval az úgy volt, hogy ha részlegesen elhunyt szindrómában szenvedő vagy, nem sorolnak be se élőnek, se holtnak. Köztes állapotban lézengsz, amíg be nem fognak, hogy az ellenanyaggal a gerincedben magadhoz térítsenek.

Persze mielőtt ilyen köztes valami lettél volna, meg kell halnod valahogy. Nem mintha Steve akart volna. Csak aztán rájött, hogy tényleg meghalt.

⋆ ⋆ ⋆

Ismeretlen orvlövész okozta Amerika Kapitány halálát

Hol van James Barnes?

(The New York Times, 2016. 05. 06.)

Egész Amerika gyászol

 „Vége a Polgárháborúnak” - jelentette be Tony Stark

(Daily News, 2016. 05. 07.)

⋆ ⋆ ⋆

Steve szeme kék volt, mindig kék, és akkor az egyszer meglepett és üres, mikor a golyó érte.

A részletek lélegzetelállítóan élesek voltak; minden éles volt a napfényben fürdő lépcsőn a törvény háza előtt. Még senki sem vett észre semmit, és már Steve sem: a tekintete elárulta, hogy meglepődni sem volt ideje. Így volt jó. Így volt rendjén, ha már valahogy történnie kellett.

Bucky szemei Steve arcán voltak, kérdőn, ijedten, az acélkék szem az égkékbe fúródva. Egy pillanatig még csak egy rossz álom volt.

Aztán megállt az idő. Megfagyott, de az első sikolyok megrepesztették és az egész kép szilánkjaira hullott. A teste puffanva ért földet, és a hátán fekve meredt fel a kék égre, ami pontosan olyan színű volt, mint a szemei. Mindig kék, szép kék. A vére pedig túl piros.

Mindenki sikított és ordított, ezer meg ezer telefon és kamera fordult felé, és még annyi ezren tolongtak távolabb.

Csak egy valaki maradt mozdulatlan. Csillant a fém karja, mielőtt elnyelte a tömeg, mert ő úgy akarta, hogy eltűnjön a világ elől - bosszúért és szégyenében.

Aztán nem látták többé.

⋆ ⋆ ⋆

- Uramisten, uramisten, Steve, nem, nem... jézusom...

Tony fél arcát vér borította, de nem a saját vére; Steve-é, beleragadva a hajába, elkenve az arcán és az ingét is beterítve, egyszerűen csak túl sok volt a vér...

Natasha a karját fogta, ahogy igyekezte őt betuszkolni egy golyóálló autóba.

- Tony, ki kell vinnünk innen téged, most azonnal...

- Nem én voltam a célpont! - ordította, és a hangja nem remegett, nem csuklott el, csak a keze reszketett görcsösen, ahogy lerázta magáról Natashát. - De most ők az én célpontom... JARVIS!

- Tony, most ne-!

- Uram, ha javasolhatnám...

- NEM ARRA TERVEZTELEK, HOGY JAVASOLGASS NEKEM! A PÁNCÉLT, MOST! - üvöltötte őrjöngve, és karcosan zihálva támaszkodott az autó oldalának.

- Igenis, Uram.

A páncél darabjai máris felbukkantak az eszét vesztett tömeg feje fölött, de mielőtt Tony is belevetette volna magát a kavalkádba, a tekintete találkozott Natasháéval. Nem tudta eldönteni, hogy ha kívülről nézné magát, vajon ott is ezt a reménytelenséget látná-e, mint a nőn.

⋆ ⋆ ⋆

- Tony?

Pepper hangja lágy volt, túl óvatos, túl... érző. Pedig Tony nem érzett semmit. Még nem. Csak a sajgó izmait, a növekvő fejfájását, ami a kimerültséggel párosult, és azt az elkeseredett izzadtság- és alvadt vérszagot, amitől nem tudott menekülni a szűk páncél fülledt levegője óta. Vicces, hogy a páncéllal nem érezte magát nagyobb biztonságban, nélküle pedig nem érezte magát védtelenebbül. Legalábbis ő akkor viccesnek találta.

- Tony, nem szeretnél...? - Pepper beharapta az ajkát. Tony ismét azon gondolkozott, hogy mások mit láthatnak most az ő arcán, hogy ennyire aggódón néznek. Talán Steve vére volt az oka. Talán az üres tekintet.

⋆ ⋆ ⋆

Hogy volt? Első a sokk, aztán a felismerés, aztán, aztán...

A pánik.

A sikolyok, amikről azt hitte, hogy csak az élénk álmaiban léteznek, de estéről estére a saját hangjára riadt fel. A keze remegését csak az ital csillapította, ami lassan kiölte belőle a gondolatait.

A rémálmok mégis maradtak.

Pepper nem sokáig.

Nagyon magányos a rémálmok kísértette toronyban élni egyedül.

⋆ ⋆ ⋆

- Tony!

Megint egy női hang, de a szorítás a felkarján túl erős volt ahhoz, hogy Pepper marka legyen. Ekkor jött minden élesbe. Először is, az az iszonyatos alkohol szag, ami valahogy émelyítően közelről jött. Aztán az előtte térdeplő arca, körülötte a gondozatlan vörös hajával. A szeme fehérje rózsaszín volt a kialvatlanságtól vagy a sírástól, de Tony fejében megfordult, hogy beszívva is ilyen az ember...

- Anthony, ha pánikrohamot kapsz, le kell nyugtatózzalak, értve vagyok?

Azok a sűrű zihálások, amik eddig valahogy elkerülték a figyelmét, az ő melléből törtek fel, és a szeme szárazan forogva kapkodott ide-oda.

- Nat...? - lehelte végül.

A nő szája egy kesernyés mosolyra húzódott.

- Ismersz más hozzám hasonlót? - A keze még mindig a karján, de már enyhült a szorítása. - Viszont én alig ismerek rád. Tudod, a titkárnőd...

- Pep - vágta rá Tony, aztán végigfuttatta az ujjait a saját hajában, ami a tapintásából ítélve kezdett lenőni a tarkóján. - Ő...?

- Küldött? Aha, többé-kevésbé. Tudod, szerintem még leginkább ő ismer téged legjobban, és ha azt mondja, hogy készülsz magad halálra inni - amit egyébként is sejtettem, na meg még a média -, akkor hinnem kell neki, hogy nagyon gáz van. Magyarán aggódik érted; ez beidegződés nála. Szóval idejöttem.

Tony némán hallgatta őt, a szemét is lehunyva, mert egy pillanatban jött rá a lüktető fejfájás és az inger, hogy valahova kiterítse a gyomra tartalmát - ami az állapotát tekintve maximum egy ananászkonzervet és két liter durván kevert szeszt foglalt magába. Szívmelengető gondolat.

- Tehát jöttél pesztrálni? - dünnyögte, visszanyelve a feltörő gyomorsavat. Mielőtt azonban Natasha a szavába vágott volna, folytatta: - Csak hogy tudd, megvagyo-

- Csak hogy tudd, mikor besétáltam - bökött a vörös a még nyitott ajtóra -, te itt, a sarokban kuporogva nyöszörögtél, ami nem tartozik a „megvagyok” kategóriába. Hacsak a te értékrended nem tér el nagyon az enyémtől. Mert úgy különben ez a „nagyon nem oké, küldj segítséget” csoport, amibe beleestél.

Tony végre vette a fáradságot és kinyitotta a szemét; az első pedig, ami elé tárult, az Natasha összevont szemöldökű, komoly arca volt, de helyenként átütött rajta a tompa feszültség. Most, hogy ilyen közelről megnézte, azért a nőn is látszott, hogy meg van terhelve mostanában. Mennyi ideje is volt? Kábé két hónapja, hogy... szóval, hogy elzárkózott a Stark-toronyba, és ha nem csal az emlékezete, akkor egy ideje senki, még Pepper se jött be. Talán mert megtagadta tőle a belépési jogosultságot. Na, ez a rész már kiesett.

- Akkor el is küldesz terápiára, vagy csak te bébiszitterkedsz? - Magát is meglepte azzal, hogy vigyorog, habár itt azt is észre kellett vennie, hogy a bajusza zavaróan szúrja a felsőajkát (az is lenőtt), és hogy a vigyora is igen fájdalmas. Berozsdásodtak az arcizmai; hiába, régen mosolygott.

Ellenben Natasha a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy ezt szórakoztatónak találná. Csak még jobban összevonta a szemöldökét (amit láthatóan egy ideje nem szedett) és szúrósan nézett rá (és valószínűleg nem is nagyon látott az arca egy ideje sminket.) (Tony agya lényegtelen információkat gyűjtött.)

- Majd meglátjuk, hogy szükséged lesz-e szakemberre. Először is, az ivási problémáid kontrolláljuk, aztán ha tudsz is értelmesen beszélgetni, meghallgatlak. Csitt! - takarta be a száját. - Tudom, hogy könnyebb lesz, ha kibeszéled magadból. Egy jó kávé mellett. Vagy tudod mit? Hagyjuk a koffeint. - Közben talpra segítette a kicsit imbolygó, de most éles tekintetű férfit. - Lefekszel, és amint életképes leszel, tea mellett leülünk.

- Zöldtea - vágta rá Tony, mire Natasha csak egy kérdő pillantást küldött felé. - Tudod, másnaposság ellen.

- Jogos - hagyta rá a vörös, aztán egy érdeklődő pillantással nézett a szemébe. A barna és a kék egymásba fúródott, két kialvatlan szempár, két veszteséggel küzdő lélek.

- Szóval akkor engedsz az ágyamba, vagy óhajtasz velem tartani? - törte meg végül a csöndet Tony.

Natashából egy mély sóhaj szakadt fel, ahogy végül elengedte őt.

- Menj. A konyhában várlak.

- Aha, aha, okés - legyintgetett felé elmentében. Ahogy Natasha utána nézett, Tony pedig nyújtózva lépte át a küszöbét, egy kicsit minden a régi volt. Nem két hónappal ezelőtti; inkább egy évvel. Akkor egy kicsit mindketten elfeledkeztek róla, mit keresnek itt egyedül - mert már nem kerestek semmit.

Megtalálták; lelki támaszt.

⋆ ⋆ ⋆

Nehéz volt. Az elején, mikor a tea még fehéret gőzölt magából; mikor Tony igazságot mondott; mikor az első könnyek leperegtek és beleitták magukat a szívükbe; mikor felborult a szék, és mindketten a földön kötöttek ki, egymásba kapaszkodva és egymást tartva.

A tea elhűlt az asztalon. A szívük felmelegedett a mellkasukban.

⋆ ⋆ ⋆

Az első fordulóval az összes üres, félig üres és teli üveg kikerült a legközelebbi konténerbe. A második fordulónál Natasha tért vissza igazi étellel a kezében, ami bár még mindig csak olcsó kínai volt, azért ha az ember hónapok óta konzervkaján élt, ez volt maga a mennyország. A harmadik forduló másnap vette kezdetét, mikor is feltöltötték Tony hűtőszekrényét, de aminek az lett a vége, hogy egy ültő helyükben elfogyasztották a háromnegyedét.

A következő a listán valami olyasmi címszó alatt szerepelt, hogy „Tonyt vissza kéne szoktatni arra, hogy ő is emberből van”, szóval mindketten könnyes búcsút vettek Tony hosszú, lenőtt hajától, és akkor már ment a szakáll is. Az egész. Tony elmondása szerint sose érezte még ennyire meztelennek magát, de ha ez rávette arra, hogy hónapok óta először őszintén elmosolyodjon, akkor Natasha biztos volt benne, hogy jól tették.

Ami őt illeti... Nem, nem engedte meg Tonynak, hogy megvágja a haját.

- Félek, mit tennél velem - fintorgott rá, ahogy keresztben feküdtek a franciaágy szélességűre kihúzott kanapén, Ikeás bolyhos pokrócokon, Ikeás párnán, Ikeás húsgolyót ejtve a szájukba. (Igen, jártak az Ikeában.)

- Levágnám - vont vállat Tony, aztán megnyalta az ujjait a kellemes uzsonna után.

- Pont ez a baj. Meg akarom növeszteni. Tudod, mint amekkora volt, mikor először...

- Aha, mikor először találkoztunk, és te még az asszisztensemként dolgoztál, én meg haldokoltam. - Rávigyorgott, ahogy a szeme sarkából felé lesett. - Emlékszem ám. Jól álltak neked a kosztümök.

Natasha csak a fejét csóválta, a szemöldöke finoman összevonva.

- Tudod - kezdte puhán -, akkor még Steve a jégben volt.

Tony mozdulatlanná dermedt, de ahogy Natasha biztos ujjai megtalálták az ő kezét és megszorították azt, egy kicsit eltávozott belőle a feszültség. Ebben a mozdulatban nem volt semmi romantikus: nem volt több egy baráti érintésnél, amit mindketten hiányoltak már időtlen idők óta. A napokban egész kezdtek hozzászokni ehhez az újfajta-régi érzéshez.

- Tudom, Tony. - A szorítás a kezén megnyugtató volt. - Nekem is hiányzik.

Csak ennyit beszéltek róla.

⋆ ⋆ ⋆

Tony Stark visszatért

A Stark Művek ex-igazgatóját, Tony Starkot, a korábbi évtizedekben playboyként, és az utóbbi években Vasemberként köztudatba lépett hírességet feltűnően sokat látták mostanában a Fekete Özvegyként is ismert Natasha Romanovval. Lehet ez egy bimbózó kapcsolat kettejük közt? [A mellékelt kép a Central Parkban készült.]

Amerika Kapitány halálát követőn a két volt csapattársa és barátja különösen közeli kapcsolatba kerültek. Lehetett-e a kiváltó ok a mára már csak a Polgárháborúként ismert politikai nézeteltérés az úgynevezett szuperhősök egy része és az állam közt?

[folyt. a 9. oldalon]

(New York Post, 2016. 07. 01.)

⋆ ⋆ ⋆

Július negyedikén a felvillanó színek a szemükben tükröződtek és a szívükben robbantak.

Elnézték a kisgyerekeket, akik zászlóval a nyakukba kötve kergetőztek, és elnézték a szülőket, akik belefáradtak, hogy megregulázzák őket, így csak egymásnak dőlve gyönyörködtek az égi parádéban.

Natasha azóta nem állta meg mosolygás nélkül, mióta meghallották a tőlük nem messze ülő fiatal pár szavait: Hozzám jössz? - Hát persze.

Tony azóta nem állta meg könnyek nélkül, hogy elcsöndesedtek az emberek és csak a tűzijáték ropogott a magasban.

- Tudod - mormolta Natasha a rövidre nyírt hajába, miközben Tony hátát simogatta -, most lenne kilencvennyolc éves.

- Tudom - mondta végül csöndesen; a hangján nem hallatszott, hogy sír. Mindketten sóhajtottak. - Szerinted boldog volt?

- A végén mindene megvolt - vélekedett Natasha, a keze pedig körökben dörzsölte a lapockája közt a hátát. - Szerintem akkor volt a legboldogabb. Ott volt mindenki, aki fontos volt neki: te, meg a csapat...

- Te is - tette hozzá Tony, mire mindketten maguk elé mosolyogtak.

- Én is. És Bucky is.

A tűzijáték fehér, kék és piros szikrákból állt a fejük felett.

- Vajon hol lehet most?

Mindketten tudták, hogy Tony kiről beszél. Hol lehet most a félkarú katona? Megtalálta az embert, aki felelős a történtekért? Biztosak voltak benne, hogy nem fogja törvényszék elé állítani; jobban bízott a saját döntéseiben, és ebben az esetben mindketten egyetértettek volna vele.

Vajon hol van most Bucky Barnes? Nyugalomra lelt vagy megváltásra?

⋆ ⋆ ⋆

Megemlékezés az Ébredés előttről

Egy példakép halála - és az újbóli felbukkanása?

Immáron lassan egy éve annak, hogy Amerika Kapitányt, a nemzet képviselőjét és a világ megmentőjét egy mindmáig ismeretlen orvgyilkos kivégezte. [A Polgárháborúról részletesebben a 3. oldalon.]

Ámde ez lenne Steven Rogers történetének záró fejezete? Mind tudjuk, hogy a tavaly elhunytak földi porhüvelyei ismét köztünk járnak, de mi feltesszük a kérdést: mi a helyzet a volt amerikai hőssel?

Szemtanúk állítják, hogy látták az egykori ikont, Steven Rogerst az élőholtak sorai közt. Ez mindaddig alá nem támasztott tény, míg valós bizonylatot nem nyerünk róla valamilyen felvétel formájában, így amíg nincs ilyen bizonyíték a tulajdonunkban, addig ezt az információt nem tekintjük hivatalosan nyilvánosnak. Habár az igaz, hogy az Ébredés reggelje óta az emberek hírből is kerülik a temetőket, mégis egy helikopter utasa arról számolt be, hogy Amerika Kapitány márványsírja valószínűleg a rendőrség által takarásban van minden szempár elől. [Bővebb információk az újság végén.]

(The New York Times, 2017. 02. 13.)

Amerika Kapitány ismét köztünk jár!

Tony Stark egy év után újból nyilatkozik

Most már bizonyos a hír, miszerint az egykori legenda valóban felkelt a sírjából a többi tavaly elhunyttal egyetemben. A mellékelt fotón - amit Peter Parker küldött be újságunknak - jól látható a férfi, abban a ruhában, amelyben egykor a koporsóba zárták. [A kép Brooklyn mellett készült.]

A hír természetesen Tony Starkhoz, a köztudatba Vasemberként beépült milliomoshoz is eljutott, aki ugyan már jó ideje nem öltötte magára a páncélját, s aki felől így hónapok óta először hallunk. A ma reggeli nyilatkozatában szót ejtett arról, hogy szándékában áll egykori bajtársát visszahozni egy, a nyilvánosság számára ismeretlen helyen lévő laborba, ahol feltehetőleg Dr. Bruce Banner genetika kutató és más meg nem nevezett tudósok felügyelete alá kerül.

„Ezekben a tudósokban teljességgel megbízom, tekintettel arra, hogy az... élőholtak és a mi jövőnk van a kezükben.”

Tony Stark szavai alapján reménykedhetünk benne, hogy a (közel)jövőben megoldást találnak erre az egész világot sújtó helyzetre.

(USA Today, 2017. 03. 02.)

⋆ ⋆ ⋆

- Tehát nem fog felismerni minket?

Két pár cipő (plusz egy orvosi klumpa) kopogott a széles folyosón, ahogy végigvágtak rajta. Tony haladt a fehér köpenyes mellett, Natasha pedig némán a gondolataiba merülve követte őket pár lépés lemaradással, de erre a mondatra felfigyelt.

- Nos, tudja, Mr. Stark...

- Tony. Hívjon úgy, az Isten szerelmére.

- Rendben, Tony. Szóval tulajdonképpen az ilyen állapotban lévő agy életben van egy olyan szinten, hogy az ösztöneinek eleget téve irányítsa a testét, de arra még nem sikerült rájönnünk, hogy mit és mivel kéne pótolni az agyműködésben. Tehát nem, nem fogja felismerni magukat, és nincs is tudatában annak, hogy ő kicsoda. Jelenleg annyit tudunk tenni, hogy kísérletezünk, de még az sem lesz biztos, hogy mind ugyanúgy fognak-e reagálni a szerre - ha sikerül egyáltalán előállítani. Ez egy hosszú folyamat lesz, évek telhetnek el...

- De megoldható, nem? - szólalt meg végre Natasha is, a némaságban töltött napok után karcos hangon.

A csöndben megint csak a lépteik zaja hallatszott, aztán az is elhalt, mikor a folyosó végére értek.

- Igen. - A szavakat nagyon lassan formázta, mint aki magát is meg akarja győzni az igazukról. - Igen, elméletben lehetséges.

- Nekem az elég - bólintott Tony, ám Natasha elkapta a vállát.

- Tony - nézett mélyen a szemébe. - De ha nem sikerül, nem akarom, hogy a túlzott reménykedésed őröljön fel.

A férfi egy pillanatig úgy tűnt, kínjában sírva fakad, de aztán keserédesen elmosolyodott.

- Olyan reménykedősnek ismersz? - Azzal belépett az ajtón maga előtt.

Natasha sóhajtva követte.

⋆ ⋆ ⋆

Nem tudták megmondani, hogy nehezebb vagy könnyebb volt-e, mint amilyennek elképzelték.

Egyrészről ott volt köztük a törhetetlen üvegfal (mert Steve most rosszabb volt, mint egy őrjöngő gyilkos) és az a kilométeres üresség, ami elválasztotta a lelküket. Steve homloka jobb felén a golyó ütötte lyuk már összevarrva, de a bőrét tartó kapcsok túl idegenek voltak a megszokott vonások mellett. Úgy általában mindene túl idegen volt: a falfehér arcában a beesett szemei, amik tejfehérek voltak a keskeny pupilla körül (eltűnt az a kékség, nyoma sincs a régi Steve-nek.) A ruhája az az öltöny, amiben temették; szakadt, de ugyanaz.

Másrészről ez tényleg Steve volt, valahol belül még mindig ő volt, egyszerűen csak... másképp nézett ki. Ennyi. Ennyi...?

Mikor Tony megtántorodott, Natashával már mindketten tudták: ez sokkal nehezebb lesz, mint azt gondolták.

⋆ ⋆ ⋆

Áttörés a kísérletekben

Az élőholt tesztalanyokon működött az ellenanyag

Majdhogynem másfél éve, hogy a 2016-os évben elhunytak egy nagy létszámú tömege felkelt halottaiból, és immáron úgy tűnik, hogy még ha nem is visszafordítani, de ennek az élőholt létnek a hatásait meg tudják szüntetni.

Akiken eddig a Dr. Bruce Banner és kutató csapata által hónapok gondos munkájával kifejlesztett szert tesztelték, reagálni látszanak rá. [Bővebben a 2. oldalon.]

(The New York Times, 2017. 05. 12.)

⋆ ⋆ ⋆

Steve egy egyszemélyes kórházi ágyon fekve ébredt. Csakhogy ezúttal minden fényes volt, ő pedig zsibbadt, a fehér falak árnyékmentes kockájában.

Lélegzett, ki-be. Léptek hallatszottak a folyosóról, és ő már majdnem becsukta a szemét, hogy elmeneküljön az érkező valaki elől. Nem gyerekességből. Egyszerűen csak a szíve szakadt volna meg, ha ismét a valósággal kell szembenéznie; mert bármi legyen is az, azt tudta, hogy valami szörnyű. Ha megint valami átok folytán hetven évig aludt, most még szeretett volna megmaradni az emlékeiben (tettetni, hogy minden rendben?), de helyette mégis gyorsan felült az ágyon. A feje nehéz volt és forgott vele a világ, de nem érezte magát rosszul.

Nem érzett semmit. Azt persze érezte, hogy gyorsan veszi a levegőt, de, de hol van a szívverése és mi ez, fehérek a kezei, mint a fehér falak, fehérre meszelve, és reszketnek...

Az ajtó csöndben tárult ki. A korábbi léptek gazdája most a küszöb előtt állt, egy óvatos mosoly kíséretében betekintve. Steve torka száraz volt, így csak tágra nyílt szemekkel bámult a belépő fehér köpenyes férfire (fehér mindenhol), míg ő meg nem állt előtte.

- Üdvözlöm, Kapitány. - A hangja csöndes volt, mint egy haldokló vagy épp sír fölött szokás... Mikor lettek a gondolatai ilyen morbidak?

- Hol vagyok?

Akaratlanul csúszott ki a száján ugyanaz a mondat, amivel ki tudja hány éve kezdte az új életét a jég után, mikor 2011-ben felébredt és rá kellett jönnie, hogy nem tartozik oda.

Most mégsem érezte ugyanazt a melegséget a csontjaiban, mint akkor - most nem volt semmi, és ennél még a megfagyást is szívesebben választotta volna.

Az orvos arca egy kicsit felengedett a mosolygós maszk alatt; legalább erre a kérdésre láthatóan nyugodt szívvel válaszolt.

- Egy kórteremben van, New Yorkban.

Ugyanazok a sorok, de valami most más: mintha valamit kivájtak volna belőle egy sarlóval, csak még nem érzi a sebet.

- Hogy kerültem ide? - tette fel a következő kérdést, mire a férfi ajka vékonnyá keskenyedett.

- Azt hiszem, Kapitány, hogy az elején ezt nehéz lesz megemésztenie.

A kezében volt egy tükör, ami aztán széttört a padlón, amint Steve belenézett.

Natasha néma volt a vastag üveg túloldalán, amiben Steve innen csak a saját tükörképét látta.

Sehol azok az ismerős kék szemek.

Sehol az az ismerős Steve.

⋆ ⋆ ⋆

Az elején talán ez volt a legrosszabb; a tükörképe.

Persze a falfehér bőr még önmagában nem lett volna ijesztő, de a tejszín szemei mindig megfagyasztották benne a levegőt. A tátongó halálos sebet legalább összevarrták a fején. Mikor először látta fotón, nem akarta elhinni, hogy az az ő koponyája. Látott ő már holttestet, de hányszor látja az ember saját magát holtan? Szóval talán az nyugtalanítóbb volt, ahogy az újságokban lévő halotti fotóit nézte. Habár meg volt győződve róla, hogy ha tükörbe néz, akkor is a halott önmagát látja. Ő úgy gondolta, hogy ilyenkor a lelke az, ami visszabámul rá; egy fakó, fehér szellem a Földön ragadva.

A másik legrosszabb az emlékezés volt. A pajzstól már törtek be fejek; de az érzés, mikor a csont a keze alatt roppant - a markában egy koponya, a lába alatt egy gerinc -, az beleégett az emlékeibe.

Az emberhúst sem felejtette el a szájában, habár ízeket úgysem érzett. Tulajdonképpen a nyelvén sem érezte a tapintását. De attól még emlékezett rá, és ezen nem segített semmi: kihányta utána a húst. Akkor miért ette meg?

Lassan úgy érezte, hogy az önmarcangoló gondolatok felemésztik az ő agyát is.

Céltalan mészárlások lebegtek a szeme előtt, ha lehunyta őket. De nem is kellett aludnia. Ez sem volt más, mint egy újabb beidegződés, amivel embernek akart tűnni.

És akkor néha meg úgy érezte, hogy fájdalommentesen meghalhatna.

Mit gondolna Bucky, ha így látná?

Talán mégis Bucky hiánya volt a legrosszabb.

⋆ ⋆ ⋆

A világ a feje tetejére állt, de Steve valahogy egyhelyben maradt; és nézte, ahogy a világa, amit ismert, és amit újból lassan megismert, széthullik.

- Csak ennyit kell mondania. Higgyen nekem, ez segíteni fog. Tehát mondja utánam: „egy Részlegesen Elhunyt Szindrómában szenvedő vagyok. Nem az én hibám, amit nem kezelt állapotban tettem.” Rajta, Kapitány.

Azokban a napokban túl sok tárgy tört el Steve körül, mikor dühös volt. Időközben rájött, hogy nem érez fájdalmat. Szóval akkor már betörte a téglafalat is. Kiderült, hogy vérezni sem tud, mert ami folyna belőle, az inkább egy besűrűsödött, romlott massza volt.

Közben elmondták neki, hogy enni sem fog tudni, legalábbis nem látják értelmét, miért kínozná magát vele valaki olyan, mint ő - tehát halott.

Mindig kijavították: Részlegesen Elhunyt Szindrómában szenvedő. Er-é-esz-el-e... Tudok betűzni! Bé-a-er...

Hol van James Barnes, a 107-eseknél szolgált katona, fél karja fém volt, a másik meg normális, mint nekem vagy magának, és az arca az teljesen rendben volt, csak lenőtt a haja, tehát hol van James Buchanan Barnes őrmester? Bé-a-er...

Nem hallott senki Bucky felől azóta, hogy-

- Szóval, tudod, Steve, hogy mikor...

- Mikor meghaltam?

Tony mindig feszengett Steve közelében. Még nem vezették be az alapozót és a kontaktlencsét; minek, ha úgyis mindenki tudja, és ha legbelül olyan romlott vagy, mint a ragacsos alvadt vér az ereidben?

- Bucky eltűnt - vette át Natasha a szót, és ő képes volt Steve-re nézni: igaz, csak mereven a szemébe. - Se kép, se hang, egy üzenet, egy nyom, de még a teste se; semmit nem találtunk, ami azt mutatná, hogy egyáltalán létezik. Tehát lehet, hogy elkapta a gyilkosodat, lehet, hogy nem - mindenesetre véleményem szerint nem követi a híreket, mert akkor már itt lenne melletted.

Steve ajka megrándult, mint akinek fáj valamije. Fájt is neki mindene, képletesen szólva.

- Meg akarom keresni - mondta Steve lassan, megfontoltan. Rájött, hogy ha így beszél, komolyabban veszik őt, mert úgy érzik, erősen végiggondolja a mondanivalóját és átérzi: ami ugyebár jó jel, egy olyannál, mint ő. - Meg kell keresnem, ugye megértitek?

Steve szerint, ha Tony és Natasha kételkedve néztek össze, az sosem jelentett jót.

Most valahogy rendben volt. Úgy félig. Részlegesen, jegyezte meg magában epésen.

- Én keresem meg. - Natasha tekintete visszarebbent rá, és Steve elkapta azt a pillanatot, mikor egy törtmásodpercig a fejsebére meredt. - Ha te is rendben vagy így vele. De azt semmiképp sem szeretném, hogy egyedül menj.

Ez itt színtiszta kompromisszum volt - tehát végül Tony is velük tartott, mert fő a biztonság.

⋆ ⋆ ⋆

Steven Rogers visszatérése

Steven Rogers visszatérve a halálból ismét él és tudatánál van, mint azt Tony Stark alá is támasztotta a vasárnapi beszédében. Az még kérdéses ugyan, hogy ismét magára ölti-e a régi Amerika Kapitány megjelenését, de úgy néz ki, hogy egy darabig nem fogjuk színét látni, hiszen biztos forrásból tudjuk, hogy a tegnapi nap folyamán Tony Stark és Natasha Romanov társaságában elhagyta New Yorkot. Hogy hova, az szintén kérdéses, de nem egy teóriát hallottunk már. Ismét előtérbe került a rejtély, hogy hova is tűnt James ’Bucky’ Barnes, az egykori Tél katonája. Vajon régi bajtársa és barátja, Rogers miatta utazott el? Tudnivaló, hogy Barnest a Polgárháború lezáró eseményei óta nem látták, mikor is Steven Rogerst egy mindmáig ismeretlen orvlövész kivégezte. [Bővebben az 5. oldalon.]

Apróhirdetés

Boldog 99. szülinapot, Amerika Kapitány!

(Daily News, 2017. 07. 04.)

⋆ ⋆ ⋆

Első szabály: inkognitóban utaznak. Tekintettel arra, hogy mindhárman fontos szereplői a médiának, ügyelniük kellett arra, hogy ne kövessék őket mégse riporterek mindenhova - főleg most, hogy Steve is visszatért az élők közé.

Második szabály: a Neurotriptyline-t Natasha adja be Steve-nek, mert Tony nem igazán volt benne biztos, hogy neki kéne csinálni. Steve megértette. Ő sem csinálta volna szívesen a helyében.

Harmadik szabály (és ennek kellett volna az elsőnek lennie): ha nem találják meg Buckyt az adott helyen, hát tovább állnak. Bár ha nem akarja, hogy megtalálják, ki lenne képes rá?

Negyedik szabály: a hegyekben és a sivatagos terülteken Natasha szerez ételt.

Ötödik szabály: a nagy hidegben megengedett a gyakoribb táborozás barlangban. De Tony hozott instant fűtött sátort is.

Hatodik szabály: nem említik meg Steve állapotát még egyszer (mint mikor a múltkor is veszekedés lett belőle.)

Hetedik szabály: a vasárnap a lelkizős nap; kézfogással és vallomásokkal, körben ülve, már amennyire három ember tud egy kört alkotni.

Nyolcadik szabály: Tony nem vehet piát a városban. (Natasha érve: mert lenyomozhatják a hollétüket a bankkártyájával. Tony váltig állította, hogy ez paranoia, de Steve hozzátette, hogy igaza lehet Natashának, plusz Tonynak nem kéne innia. Tony szerint örülhetnek, hogy legalább nem drogozik. Az epés megjegyzés Steve „drogjára” szintén tabu lett.)

Kilencedik szabály (és leginkább ennek kellett volna az első helyen állnia): halál minden Hydra követőre, aki nem tud valami információt szolgáltatni. (Buckyról pedig senki sem tudott semmit, szóval...)

Tízedik szabály: minden szabályt listázni, mert nincs jobb dolguk el fogják felejteni.

Tizenegyedik szabály: csak hárman dolgoznak, Rhodey vagy Sam nem száll be, hiába menne gyorsabban a keresés.

Tizenkettedik szabály: nem fogadnak be kutyát vagy macskát, vándoroljanak akárhány hónapja a nagyvilágban egyedül.

Tizenharmadik szabály: Steve antidepresszánsra van kényszerítve, lőfegyvert pedig nem kap.

Tizennegyedik szabály: Clintet fel lehet hívni. Őt mindig lehet hívni.

Tizenötödik szabály: eltörölni a „szabály” jelzőt.

Tizenhatodik listapont: beköszönnek az indiai Kolkata lakosaihoz, átadva Bruce üdvözletét, aki minden jót üzen az ottaniaknak és Steve-éknek is műholdas Skype-pal.

Tizenhetedik listapont: instant kávé, bubis víz, palacsinta, juharszirup.

Tizennyolcadik szabály: ez nem bevásárlólista, Tony.

Tizenkilencedik cucc: kávé?

Húszadik pont: ha már eddig kihúzták, hát ellátogattak egy vidámparkba, vattacukros hot-dogot enni. (Steve szomorúan nézte őket, mígnem kínosan továbbálltak.)

Huszonegyedik bejegyzés: szétválunk?

Huszonkettedik kikötés: használják a high-tech fülhallgatókat, amit Tony adott.

Huszonharmadik közlemény: megtaláltam.

Megjegyzés: a fém kar nem rozsdásodott el.

Ténymegállapítás: a test még mindig nincs meg.

⋆ ⋆ ⋆

Hol vannak a szuperhőseink?

Steve Rogers Tony Stark és Natasha Romanov oldalán júliusban hagyta el New Yorkot, majd ezt követően szeptemberben az Államokat is.

De hova tűntek?

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a feltevés, miszerint az eltűnt James Barnes keresésére indultak, de mivel egy illetékes sem nyilatkozott még, így ez továbbra is feltételezés marad.

[folyt. a 7. oldalon - A Tél katonájának története]

(USA Today, 2017. 10. 02.)

⋆ ⋆ ⋆

Az orosz RESZ-kezelőközpontba frissen felszámolt élőholtakat szállítottak.

m | 25-30 | 5’9” | h: brown |e: u/k |lost left arm | cause of death: headshot | !

⋆ ⋆ ⋆

- Steve, nem lehetünk benne biztosak, hogy ő az.

Natasha hangja nagyon óvatos volt, ahogy a keze is a vállán. Az ujjaival finoman, de biztosan megszorította, aztán halkan tovább beszélt:

- Oda akarsz menni.

Nem volt kérdés, mert egyértelmű volt.

Egy bólintás, és máris Tony magánrepülőjén voltak.

⋆ ⋆ ⋆

Bucky részlegesen életben volt, Steve részlegesen meghalt belül, és mindenki félkönnyeket ejtett.

- Mi történt?

- Mi is történt? Oh, várj, már emlékszem. Talán meghaltál?! - Bucky üvöltött, de mindenre és mindenkire dühös volt, csak Steve-re nem. - És nálad senki nem tudja jobban, hogy az milyen érzés volt nekem!

Ez igaz volt.

- Tehát végeztem magammal.

Ez is igaz volt.

Sok könnyek nélküli zokogó vallomás után csönd volt és csak Steve három szava:

- Semmi baj, Bucky.

És ez már egy hazugság volt.

⋆ ⋆ ⋆

Összeillő lőtt seb volt mindkettejük fején.

Együtt szedtek antidepresszánst és kaptak Neurotriptyline-t.

⋆ ⋆ ⋆

James ’Bucky’ Barnes visszatért

Megerősített tény, hogy Steve Rogers gyerekkori legjobb barátja, aki egyelőre ismeretlen körülmények közt vesztette életét a tavalyi év során Rogers kapitány halálát követőn, élőholtként megérkezett az USA-ba. Eddigi tartózkodási helye ismeretlen.

[Mellékelt kép: Barnes (bal oldalon) a fém karja nélkül; Rogers (hátul középen) kísérve őt; Natasha Romanov (jobbra) és Tony Stark (elöl) vulgáris kézmozdulatot intézve a kamera felé.]

(The New York Times, 2017. 11. 27.)

⋆ ⋆ ⋆

Bucky tekintete hidegebb volt, mint a bal karja fémje, amit visszakapott, mert nem mintha tiltakozott volna a kontaktlencse ellen, de ha valaki ajánlotta... igazából egy idő után már nem ajánlotta senki sem.

Steve rendületlenül hordta a sajátját.

(Alapozóból a legfakóbb volt rajta.)

Tony szerint Steve-ék úgy néztek ki, mint a túl tökéletes Ken baba és a túlexponált emós pasija.

Tulajdonképpen ebből az emós (szuicid, úgy szofisztikáltabb) és a pasija volt igaz.

Bucky felvágta az ereit, mert nem tudta, hogy nem halhat meg tőle.

Steve könnyek nélkül zokogott.

Bucky vér nélkül vérzett.

A Stark-toronyban onnantól kezdve nagy volt a csend.

Az étkezések voltak a legkevésbé kínosak - ugyanis se Bucky, se Steve nem bukkant fel az asztalnál.

Aztán már igazából máshol sem.

Nagyjából ez volt az a pont, mikor Tony véglegesen szakított Pepperrel (mindenki megkönnyebbülésére; és érdekes módon senki sem esett miatta letargiába), Tasha és Clint pedig hivatalosan is randevúkra ráncigálták el egymást, mert úgy hallották, a normális párok így csinálják, szóval miért is ne? (Végül aztán általában „otthon” maradtak a többiekkel és filmezős estéket csaptak. Steve-éknek még mindig se híre, se hamva.)

Mikor Bucky rátalált a Hollywood Undeadre, végre hallottak felőlük valamit csukott ajtón keresztül is. (Steve később kimenekült, mert túl hangos volt neki a rock.)

Innentől kezdve már nem volt csend a toronyban.

Ezután már kezdték néhanapján látni őket a szobán kívül is, ami nagy előrelépés volt.

Antidepresszáns már nem kellett senkinek.

Füldugó néha (Bucky nem tud énekelni.)

⋆ ⋆ ⋆

- „Hold on, Holy Ghost / Go on, hold me close / Better run, here we come / It's the day of the dead!”

- Kapcsold le, az Isten szerelmére-

- „HOLD ON, HOLY GHOST!”

- ÉRTEM, HOGY MEGHALTÁL ÉS ÖRÜLSZ NEKI, DE KUSS LEGYEN!

- „GO ON, HOLD ME CLOSE!”

- JARVIS, CSINÁLJ VALAMIT!

Natasha vigyorogva megveregette Tony vállát, akinek a halántékán már egy ér lüktetett.

- Egy; te fogadtad be őt is.

- „BETTER RUN, HERE WE COME, IT’S THE DAY OF THE DEAD!”

- Kettő - és itt kacsintott is hozzá -; nekem tetszik, és JARVIS is az én pártomat fogja.

- Mit jelentsen ez?! - csattant fel Tony, leginkább a plafonhoz intézve a kifakadását. JARVIS sietett is a válaszadással:

- Nos, Uram, mióta Barnes őrmester rátalált erre a zeneszámra - illetve a modern zenei világba beleásta magát -, a hangulata láthatóan derűsebb lett, mint azt bizonyára Ön is tapasztalja. Véleményem szerint ez segítheti a felépülését, mivel adataim azt mutatják, hogy minden embernél más-más lehet a gyógymód ilyesfajta lelki…

- Oké, oké, tök mindegy. De lehalkítani azt le tudod, nem? - morogta a bajsza alatt Tony. S valóban, egy visszafogott hangerőre csökkent az eddig bömbölő zene.

- Igazából végig csak szépen kérned kellett volna - jegyezte meg Bucky (aki teljes sminkben virított előttük), aztán egy kellemetlen mozdulattal megdörzsölte a szemét. - A lencse. Steve, van szemcsepped? - szólt ki az ajtón, aztán hamar el is tűnt a fürdő felé vezető folyosón.

Tony visszafogta magát és nem kiáltott utána, de egy bosszúsat azért sóhajtott.

- Esküszöm, jobban bírtam, amíg csöndben eldepiztek magukban - puffogta Natashának, aki elgondolkozva nézte.

- Azért ezt te sem gondolod komolyan. Végül is miattad vannak most együtt - érted, hogy az együttet hogy értem: szóval egy légtérben -, és szerintem ennek te is örülsz. - Rátelepedett a karfájára. - Lehetsz hangulatgyilkos, de attól még tudom, hogy egy pillanatot sem bántál meg.

Tony ráhunyorított.

- Túl jól ismersz, Romanov - mondta vádlón.

- Ez a dolgom - hajtott fejet előtte Natasha, aztán könnyedén felpattant. - Te pedig ne csüggedj.

- Miért csüggednék?

A nő először Buckyék után nézett, aztán a belépő Clintre.

- Te sem maradsz örökre szingli.

- Szóval szerinted emiatt vagyok letört, mi? - csattant fel Tony, mire Clint felvonta a szemöldökét.

- Nem azér’?

Talán egy kicsit mégis voltak utóhatásai annak a szakításnak Pepperrel.

⋆ ⋆ ⋆

Steve napirendnek megfelelően (vagy szokásához híven - kinek van napirendje? ja, Steve-nek) reggel hétkor fogat mosott.

Ez egyhuzamban a tizenkettedik olyan napja volt, amikor többé-kevésbé jól funkcionáló állapotban érte őt a reggel. Eddig ez az elmúlt fél évben az egyéni rekordja. Bucky tegnap tartott hétnél, és ha ma is sikerül neki, akkor felküzdi ezt a számot nyolcra.

Tehát Steve összességében nagyon büszke volt magukra.

Steve kezében remegett a fogkefe, és aztán a tenyerében tartott víz fodrozódását nézte.

Steve keze már a negyedik napja remegett.

Zsebre dugott kézzel lépett ki a folyosóra, ami ízléstelenül eltúlozva, de láthatóan nagy lelkesedéssel lett feldíszítve karácsonyra. Ettől legalább otthonos volt, és végre nem olyan, mint egy katalógusban a mintapélda a mintaházzal és mintacsaláddal. Az ő kis családjuk pont nem illett bele abba, és ez így is volt rendjén. Mert itt legalább megtalálták a saját helyüket.

Mielőtt le tudott volna osonni az étkezőbe anélkül, hogy bárki észrevenné, magától értetődőn valakinek észre kellett vennie, s ezúttal nem JARVIS volt az.

- Steve, minek kell már ilyen korán talpon lenned? - kérdezte Bucky álmos-kásás hangon, ahogy az ajtófélfának dőlt. - Gyere vissza az ágyba. Vagy ott hagynál engem egyedül?

Nem kellett különösebben rájátszania a szomorú arckifejezésre, mert az adta magát. Steve-nek komolyan megfájdult ilyenkor a szíve, ha ránézett, és elgondolkozott azon, hogy vajon egy nem dobogó szerv az élettelen mellkasában hogyan szúrhatott.

- Hát persze, hogy nem hagynálak ott - nyugtatta meg, és visszasétált hozzá. Mikor a kezét Bucky borostás arcára tette, a másik inkább csak megszokásból - és mert fáradt volt - hajtotta a fejét az érintésbe; Steve akár meg is csíphette volna, akkor sem érez különbséget. Ezért voltak a néha elejtett csókjaik esetlenek, és ezért állapodtak meg abban, hogy bőven elég a másik lelki közelsége is.

Elég volt. Elégnek kellett lennie, mert úgysem kaphattak volna többet az élettől - így, hogy már meghaltak.

Ahogy Steve a reszkető ujjait Bucky nyakához szorította, hálát adva az égnek, hogy a másik nem érzi. Azt nem tudta, hogy miért titkolja. Csak azt tudta, hogy jobban teszi.

⋆ ⋆ ⋆

Egy kopogás szakította félbe a lusta reggel csöndjét három órával később.

- Fiúk, nem akarok semmilyen meghitt lustálkodást megzavarni - szűrődött át Natasha hangja az ajtón -, de Tony inkább többé, mint kevésbé részeg már most, reggel tízkor, és követeli, hogy gyertek le. Szerintem sírni fog, ha nem bukkantok fel.

- Mert amúgy annyira szereti a pofánkat, hogy ha nem látja egy napig, sír. Ja, logikus - horkantott fel Bucky, és felsandított Steve-re, aki mellette feküdt keresztben a rendetlen franciaágyon. - Le akarsz menni családosdit játszani karácsony alkalmával? Tony lehet a gyerek.

Steve nem is figyelt a viccére, csak beharapta a szája belső felét. Igyekezte kerülni eddig a többieket - kivéve Buckyt -, és bár tudta, hogy nem maradhat távol mindenkitől huzamosabb ideig, még nem tudta, készen áll-e rá. Bár jó kérdés, hogy miért nem akart találkozni velük. Tudta, hogy ha valami furcsát tapasztal (és a kézremegés annak számított), szólnia kéne... De ez nem volt úgy furcsa - mármint bárkire lehet mellékhatással mondjuk az ellenszer, de máskülönben jól bevált még mindig: tisztán tartotta az elméjét, és cserébe egy kis remegő kezet el tudott viselni.

Tovább mérlegelte magában a kérdést, aztán felkönyökölt.

- Te akarsz? - viszonozta Bucky pillantását. Natasha türelmesen várt.

- Csapjunk bele - volt a válasz, és mindhárman levonultak a földszintre: Natasha elegánsan a korláton lecsúszva, Bucky összefogott hajjal leügetve, Steve pedig zsebre dugott kézzel ballagva utánuk.

Tony egy siralmas roncs volt, de legalább nem sírt (egyelőre), csak a fejét fogta, miközben azt ecsetelte, hogy mennyire hiányzik neki Pepper - itt Bucky tüntetőleg arrébb sasszézott, hogy ne kelljen hozzászólnia a témához -, és aztán megölelgette Steve-et, hogy mennyire sajnálja, hogy egy seggfej volt. Steve közölte vele, hogy ezen már túl vannak, mire Tony hüppögve a hátát simogatta, míg ő el nem aludt Steve vállán.

- Úgy látom, kicsit érzelmes lett - jegyezte meg Bruce, ahogy félrehajtott egy, a lámpáról lelógó szalagot.

- Most mind azok vagyunk egy kicsit. - Natasha vállat vont, és Clint oldalának dőlt a kanapén. - Na, srácok, ki éhes?

- Nem ettem már vagy egy éve - jegyezte meg Bucky eltűnődve. - Kicsit hiányzik.

- Én beneveznék valami vega menüre - szólt hozzá a témához Bruce, aztán miután nem mozdult senki, ő indult a konyhába, hogy egyúttal a többiek vacsorájáról is gondoskodjon.

⋆ ⋆ ⋆

Az ajándékozás másnap reggel, Tony kurjantásával (hogy az istenbe volt másnaposan is ilyen lelkes?) vette kezdetét, amire mindenki felébredt. Vagy nem. Steve már hajnal óta ébren volt, mint Bucky észrevette, de nem tette szóvá. Steve sem tette szóvá, hogy az ő ajándékai már a szétszaggatott csomagoláskupacon hevert az ágyára dobva - a többiek láthatóan kinyitották helyette.

Hogy miért nem volt ott reggel, az egyszerű; egy élőholt gyomra nem bírja, ha ételt raknak bele. De Steve úgy érezte, itt az ideje, hogy egyen valamit. A teste meg úgy érezte, hogy nem.

Steve titkon örült, hogy nem neki kellett ajándékot bontani; az ujjai csak reszkettek, és már nem volt benne biztos, hogy ez még mindig ugyanaz a tünet-e, vagy ez már a félelem jele.

⋆ ⋆ ⋆

Persze Natashának észre kellett venni. Talán Buckynak is feltűnt, de nem tette szóvá. Mindenesetre a nő egyik nap - pontosabban a szilveszter előtti nap - közönyösen félrevonta Steve-et („Hé, nem segítesz mosogatni?”), de ahogy kimentette volna magát, megragadta a karját és betuszkolta a konyhába.

- Nem látok mosatlant - jegyezte meg Steve, a szeme bizalmatlanul csillogott a tompa fényben. Tony azt ecsetelte a másik szobában, hogy szerinte a pezsgő már unalmas újév alkalmával (de azért mégis azzal volt dugig a hűtőajtó másnapra.)

- Ne játszd az eszed, Rogers. Ki vele, mióta tart.

Steve amint kinyitotta a száját, belátta, hogy felesleges lenne az értetlent adnia vagy magyarázkodnia. Natasha nem kért köntörfalazást, hát az a legkevesebb, hogy ennyi után meg is mondja neki az igazat.

- Úgy egy hete - válaszolt fojtott hangon. - De ez semmiség, hidd el nekem; a Neurotriptyline ugyanúgy működik, egyszerűen csak... - „Van egy kis mellékhatása”? Ezt akarta mondani? Lassan felsóhajtott. - Fogalmam sincs, mi ez. De...

- De? - Natasha feszült volt.

- Bármi is ez... nem akarom, hogy a többiek ezen aggódjanak. Mert- hé, jól vagyok! - fojtotta Natashába a szót, mielőtt a nő megszólalhatott volna. - Esküszöm, hogy jól vagyok. Ha mégsem, úgy hát... Ha ki kell iktatni engem valami miatt, tedd meg te. Benned bízom.

A pillantásában benne volt minden válasz, így mikor Steve egyedül maradt a konyhában, és Natasha már Tonyval vitatta meg a másnapi menüsort, tudta, hogy nem kell aggódnia; ettől egy kicsit fellélegzett.

⋆ ⋆ ⋆

Hogy meddig volt képes, illetve meddig kellett titkolóznia a többiek előtt, az nem rajta múlt.

A víz napról napra hidegebb volt, hangosabb és zubogóbb; a fogkefe pedig csak sikálta és sikálta a fogát, míg már az ínye vérezni kezdett. És akkor jöttek a könnyek, könnyek, melegek a még hideg bőrén a zuhany után, élők és felszabadultak, mert két éve nem sírt már, és két éve nem is vérzett, az is csak a fejsebén át volt, de ami már csak heg volt, és az eddig azt összetartó kapcsok kihulltak a bőréből. Nem is vette észre, mikor lett megint ilyen emberi kinézete.

És a vére piros volt, ismerős piros az ajkán, az ismerős arcban, amit ugyanazok a kék szemek néztek.

Ba-dumm.

Lélegzet és szívdobbanás mozgatta a mellkasát.

Az ereiben folyt a vér, és egy másik ismerős anyag: a szérum, Erskiné, és nem Bruce élőholt segítő széruma. A régi szérum, ami hetven évig életben tartotta, és ami most visszahozta őt a halálból.

⋆ ⋆ ⋆

Hogy Steve, Bucky, Tony vagy Natasha volt a legboldogabb, az vitatott - utólag Tony váltig állította, hogy ő -, de akinek a legszélesebb mosolya volt, az a régi-új fémkarú, a kanapé karfáján ülő férfi volt. Azok az ismerős Steve-kék szemek ránéztek.

És talán az ő szíve is egy kicsit

dobb

dobb

dobbant.