Look at what you've done /8. (epilógus)

[ Kép skelebros munkája, de megszüntette a Tumblrjét.

Mellesleg a sztori nagy részét ez ihlette. ]

Fejezethossz: 0.8k

Egész hossza: 13.3k

Nem hiszem el, hogy megvan.

Olvassátok ezt a valamit, ha már lezártam.

* Ajánlva s köszönve:

- [ Roro ] , aki végig támogatott, segített, és úgy összességében egy baromi nagy pozitív jelenség az életemben, ÚGYHOGY. Másik megkésett szülinapi ajándék.
- Rita, drágám. Már nem kell várni.

- Ayu, akinek ajánlom, hogy olvassa az elejétől?

- Regi, akinek szintén? Ő az új barátocskám amúgy. <3
- Fruzsi, mert ő hozott be a fandomba, és bár egy évbe telt, mire eljutottam oda, hogy egy befejezett kisregényt felrakjak, azért nála kezdődött minden! :3
Kelt: 2016. november 12. (legalábbis a Word dokumentum ezt a létrehozási dátumot mutatja) ~ 2017. 05. 10. 

„Tudta.

ez nem az utolsó volt, csak az első.”

„Wake up! Say good morning to

That sleepy person lying next to you.

If there's no one there,

Then there's no one there.

But at least the war is over.”

[ x ]

← 1. fejezet

♡ ♡ ♡

← 7. fejezet

♡ ♡ ♡

/8.

Egy csontváz ébredt fel Snowdinben, talán ezredszerre azon a napon – de ezen már túl volt, így ezer meg egyedszer.

A visszaszámlálás valahogy nem jött a gondolataiban, csak a minden reggeli hang:

- SANS,  MEDDIG  AKARSZ  LUSTÁLKODNI? – És kivételesen nem válaszolt rá. – SANS?

ez a valóság – lélegezte egy hang – talán a sajátja – a fejében csendesen, bűnbánón és vádlón.

A saját keze a járomcsontjára csúszott, és olyan erővel markolt a szemüregébe, hogy félő volt, kitépi a helyéről az arcát. De így legalább elfojtotta a kiáltását, a tehetetlen nevetését és a száraz zokogását, mert a fogai fülsértőn csikorogtak – de egyiküknek sincs füle, annyira mindegy volt.

Miért nem állhat meg minden, miért kell folytatódnia tovább, tovább, tovább? Sose irányított ő, mindig csak a gyerek, Frisk vagy Chara vagy egy bábmester rángatta az egészet, de az is teljességgel lényegtelen volt, mert ő csak nézhette, ahogy a világ széthullik maga körül, mindig ő maradva utolsónak, és most már tudta.

Tudta.

ez nem az utolsó volt, csak az első.

Mire Papyrus benézett a szobájába, rég hideg, mindig hideg, összegyűrt huzatot talált csak az ágyon.

Sans pedig várta az Ördögöt magát, hogy betegye a lábát, hogy széttépje őt, ő pedig cserébe megannyiszor szétszaggassa.

És mégis, érdekes módon első nap nem jött senki, csak jégcsapok és egy nagyobb hókupac. Sehol egy kiáltás, késsuhintás, nevetés vagy vörös szemek, csupán a hulló pelyhek, amiket nem váltott szürkére a hamu és por. A csend sem volt nyomasztó, mindössze jelen volt, körbelengő állandó, mint egy takaró. Nem megnyugtató, szerető takaró, de nem is egy fullasztó.

Egyszerű volt, mint régen, és ez a gondolat valahogy nem hozott fellélegzést, mintsem inkább pánikot. Mi történt, hogy most minden ugyanaz volt, mégis más?

Sans meghalt. Mindenki meghalt, és ezt nem változtatja meg semmi, mert legalább az ő fejében megmaradtak az emlékek. Nevek, pillantások, mozdulatok lebegtek a szeme előtt, ha a fókusza homályossá vált a jelenen – Chara, Asriel, egy sál, vérrel összetéveszthető piros a kabátján, és egy lyukas tenyerű kéz…

Minden egyes alkalommal szinte a hideg rázta, mikor ezeket végiggondolta – bár talán a téli időjárás volt az oka –, a fejében pedig valami mintha vasmarokkal rángatta volna az emlékeit ide-oda, hogy a saját fogásából mindig kicsúsztak.

Ha nagyon elképzelte… mintha nem lett volna egyedül. És ez már megnyugtatta.

♡ ♡ ♡

Frisk – neki kellett lennie – másnap érkezett, kezében még egy szelet pitével, zsebében egy bot, csuklóján egy szalag, az arca pedig eltökélt volt. Sans nem vesződött elbújni, a gyerek nem vesződött kikerülni őt. Frisk nyújtott először kezet, mindketten csendesen meredve egymás szemébe; a szél finoman lengette a masni szárait.

Egyikük sem kényelmesen, de elfogadták a kézfogást – a szorítás merev, mindkettejük szemében szikra, de jelen volt egy mosoly is, talán még Sans nem létező ajkain is.

Egy szünet.

Levegő.

A pillanatnak hamar vége volt, de még sokáig ott lebegett felettük, ahogy ketten indultak a hóban, nem szólva semmit. Az eddig érintetlen havat kettő pár lábnyom törte meg, egymás mellett húzódva, kicsit talán távolabb egymástól, mint barátoknál szokás. Egyikük sem jegyezte meg hangosan, ha észre is vették.

♡ ♡ ♡

Papyrus sosem tűnt még ilyen boldognak, Sans csendesen hagyta magát folyni az eseményekkel, Frisk pedig… majdhogynem bocsánatkérőn nézett rájuk, mikor gond nélkül oldotta meg a rejtvényeket. Legalábbis Sans ezt mondta volna, ha nem fél állandóan hirtelen vörösbe váltó szemektől.

- Fáradtnak tűnsz – jegyezte meg Frisk, mikor ketten voltak csak az esti homályt idéző sötétben a fenyves végében, és ha már ő megszólalt egy ilyen miatt, akkor az komoly volt. Ha ő szólalt meg úgy általában, mert félő volt, más hang jön ki a torkán. Sans mégis csak rávigyorgott, hiszen arcfelépítése miatt nem tehetett mást.

- hát igen, olyan táskáim vannak, hogy azzal… már… utazni… – Villanásnyi vér, Frisk vagy Chara vagy mindkettő teste átszúrva a földön. – teljesen mindegy. igen, kölyök, fáradt is vagyok. nem baj, ha most kicsit szundítok egyet? csak nem veszed a fejem – „viccelődött” –, ha nem figyellek minden egyes pillanatban, igaz? ennyit az ígéretemről, hogy vigyázlak – kacsintott rá, de a gyerek nem látszott nyugodtabbnak; ha bárminek, akkor idegesnek tűnt. – barangolj csak.

- Sans… – kezdte, de elhallgatott, ahogy lézert idéző fénylő pupillák szegeződtek rá fekete üregükből. A várakozásteljes pillantás azonban maradt, így ő megszólalt: – Tudod, hogy sajnálom.

Sans, naiv hívője annak, hogy nem fognak róla beszélni, csak megrázta a fejét.

- ha ez igaz is, mit kezdjek vele? visszakaptad a sakktáblád, a bábuk újra mozognak. használd ki jól.

Frisk gondterhelten nézte őt, láthatóan őrlődve és feszengve, de ez volt a legkevesebb, amit megérdemelt. Sans véleménye szerint legalábbis.

Mikor azonban nem talált választ, vigaszt vagy enyhülést a lassan kihunyó szemekben, kénytelen volt Waterfall felé venni az irányt – Snowdin határán keresztül, ahol, mint mindig, választás várta egy narancs sál tulajdonosa képében.

- oh, és frisk – szólt még utána Sans, de a sötétben már szinte csak a vigyora látszott. – "ha tényleg a barátom vagy…" te is be tudod fejezni. szóval miért vagy itt megint?

Habozott, a kiszáradt ajkak remegtek.

- …Mert így megérte visszajönnöm.

- tévedsz.

A csontváz eltűnt, a hangja foszlott, a tudat pedig, hogy most már egyikük sincs egyedül – vörös szemek és lyukas kezek által kísértve – maradt, a bűnnel együtt.

VÉGE?

♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡

♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡ ♡

Wingding szövegben az áll: „VÉGE?”

♡ ♡ ♡

Köszönöm mindenkinek, aki olvasta!

Remélhetőleg ennél gyorsabban és gyümölcsözőbben fogok írni az év hátralévő részében.