Újhold, 25. fejezet – Rómeó és Páris

Fandom: Alkonyat

Páros: Edward/Jacob, Alice/Bella/Jasper

Műfaj: fix-it, humor?

Leírás: Majdnem minden canon az Újhold 24. fejezete végéig, kivéve az, hogy Bella és Edward megint összejönnek. Aztán az Epilógus helyett itt a 25. fejezet. Inkább lett fix-it, mint crack, mert frissen olvastam újra az első két könyvet (úgy hatodszorra), és passionate vagyok ezzel kapcsolatban.

Kihívás: egy Alkonyat crack fic, amiben a következő szavakat/kifejezéseket kellett használnom: disznóvágás, feketevágás, abortusz horgolótűvel, Jakab Zoli, kokain, (Jane) Crocker.

Hossz: 2.4k

Kelt: 2021. 07. 15. (egy délután alatt)

Az olaszországi kiruccanásunk után néhány dologgal kapcsolatban végleges elhatározásra jutottam.

Utálom a napfényt; a Volterra utcáiról felsütő visszaverődés, a hunyorító világosság még most is ott lebegett előttem, ha lehunytam a szemem.

Forks, a benne lakókkal együtt, annyira a szívemhez nőtt, hogy majdnem elsírtam magam Alice vállán a hátsó ülésen, amikor visszaértünk, miközben Edward vezetett.

És hogy halál komolyan gondoltam, amikor Edwardnak nemet mondtam az újrakezdésre.

Na, ez meglepte.

A repülő- és autóút alatt nem érintettük a dolgot, és aztán a szobámba érésem után is mindössze aléltan hulltam az ágyamba, így nem sok esély volt arra, hogy bármit megbeszéljünk. Nem aludtam utazás közben, mert a lemészárolt emberekre gondoltam volna, amitől utólag is a hideg rázott. De az Edwardos rémálmom, ahol egyedül hagyott nagy nyomoromban, már régen nem kísértett – ahogy afelől is biztos voltam, hogy a tudatalattim csak megszokásból ragaszkodott Edwardhoz, ezért hallottam az ő hangját veszélyhelyzetben. Talán mert magát a veszélyt kötöttem össze vele a fejemben. Ez igencsak toxikusnak hangzott.

Mindez aggasztó volt, és elhatároztam magam, hogy elmegyek egy szakemberhez, ahol majd mérsékelten fogom bevezetni, hogy hallottam és láttam dolgokat.

De előbb a szakítás. Amit igazából Edward már megtett tavaly szeptemberben, szóval még elégtétellel azt sem mondhatom, hogy én dobtam őt, ami bosszantott. De én voltam az, aki dobbantott a sarkával, és kijelentettem: csak azért siettem Edward segítségére, mert nem akartam, hogy miattam ölje meg magát.

- Edward, ne legyél hülye – mormoltam is magamban, mikor még Volterra utcáin száguldottunk a kanárisárga Porschéban. Nem bírtam volna ki, ha a kezemhez tapad a vére. (Habár ez a kifejezés szerintem nem illik az adott szituációhoz, merthogy egy vámpír képtelen vérezni.)

Mint kiderült, tényleg a halálom miatti bűntudat vezérelte, és az a baromi nagy életfájdalma, ami a kezdetekkor Rómeóra emlékeztetett – és ebben a halálra kész életérzésében volt valami vonzó. Azt hiszem. Nem, én sem tudom, mire gondoltam akkor. Biztos túlromanticizáltam magamban a tragikus románcregényeket, és a szenvelgő arckifejezésével meg úgy megnyert, hogy majd én leszek a Júliája. Hát bizony én nem fogok meghalni ilyen ökörség miatt, bármennyire is csak a legjobbnak hitt dolgot tette azzal, hogy elhagyott. Ki a retkes csavarhúzóm csinál ilyet a szerelmével?

Szóval ezzel a szakítással megkíméltem magamat jó pár agyrázkódástól (a kedélyváltozásai miatt) és némi csiklótöréstől (a meg nem történt szeretkezésünkből). Egyébként is rájöttem, hogy tizenhét évesen túl korai még letelepedni, és hogy az első szerelem legfeljebb olyan, amikor az elkerülhetetlen szakítás után visszanézel rá, mint egy adag híg fos a bakancsodban, amibe belelépsz.

Azon ugyan nem változtathattam, hogy kötött minket a megállapodás, és vámpírrá kellett válnom rövidesen. Természetesen nem érdekelt, Edward mit vergődik már megint – ha egyszer az ő hibája volt az egész –, mert Alice nyíltan felajánlotta Európában a szolgálatait, Carlisle pedig teljes nyugalommal kijelentette, hogy ő is képes lenne átváltoztatni minden nehézség nélkül. A többiek majdnem határtalanul elfogadtak.

Viszont Charlie-val szemben akkor se lett volna igazságos, ha így elhagyom őt és az egész életemet, szóval az érettségiig bőven ráértem. Amint nem kellett valakihez igazodnom korban, máris felszabadultabban néztem elébe a következő fél évnek.

Még azt is csak enyhén idegesítőnek tartottam, hogy mindenki az Edwarddal való kapcsolatomról kérdezgetett. Jessica irodalom után talált meg.

- Szóval terhes vagy? – kérdezte sutyorogva, mikor menzára mentünk. Szemrehányóan és nem kis undorral néztem rá.

- Dehogyis, nem azért szakítottunk és költözött el.

Jessica láthatóan megkönnyebbült, kifújta a levegőt.

- Jó, akkor nem kell abortuszt csinálnod. Nem szívesen asszisztáltam volna egy horgolótűvel. Te Bella, ideadod a csokistejet?

Szóval nagyjából mindenkinek pontosan ennyi volt a reakciója arra, hogy Edwarddal nem kezdtük újra.

Örömmel konstatáltam, hogy immáron több hónapja voltunk Edwarddal külön, mint amennyit jártunk, de azért még mindig igényt tartottam a gyors autójára, mert sokkal jobb volt azzal közlekedni. Ki kellett volna használnom, amikor felajánlott nekem egy gyorsabb kocsit teljesen ingyen. Talán majd kikunyerálom Alice-től, ő megdobna egy jó kis Audival. Jelenleg még Jaspertől is szívesebben elfogadok bármit, mint Edwardtól. Még egy harapást is. Edward csak vigye távol tőlem a fogait és a szája általános környékét.

Csak hát ott volt Jacob. Az én Párisom, már ahogy egyszer fulladozástól félájultan hívtam őt a fejemben, de az is csak a hosszú kapcsolati nélkülözés eredménye volt. Jacob inkább a barátom, mint bármi egyebem.

És Jacob került engem.

Mióta csak visszajöttek Cullenék, színét se láttam a kedvenc farkasomnak – részben a szobafogságom miatt, de hát ő sem éppen nézett felém. Még Edwardot is többet láttam, miközben őt pedig igyekeztem is kerülni, a mocsokját. Sajnos az év elején kiosztott tanmenet miatt csak közös óráink voltak továbbra is; Alice-t, aki egyedüli másik vámpírként maradt az évfolyamon, miután Emmették tavaly leérettségiztek, mindössze matekon láttam. Legalább Jasper gyakran elé jött, olyankor én is inkább hozzájuk verődtem.

Tehát éppen Alice vitt minket haza az újonnan kapott sárga Porschéjában; én ültem elöl, Edward hátul szenvedett valamin, biztos az élet igazságtalanságain. Alice akkor pislogott zavartan előre, és Edward is beszívta a levegőt hátul.

- Mi van? – kérdeztem gyorsan, előre szegezve a tekintetem, mintha ugyan én előbb venném észre a veszélyt, mint ők.

- Eltűnt a jövőnk – mondta Alice ködösen, ahogy próbált visszafókuszálni arra, bármit is látott eddig.

- Charlie nagyon dühös rád – felelt vele egyidőben Edward, majdnem vigyorogva.

A szakításunk utáni általános hidegsége a saját életem iránt bosszantott, de legalább nekem se kellett tettetnem vele.

- Nem inkább rád pikkel, Edward? Te rondítottál bele az én életembe, így az övébe is.

- Szerintem a motor miatt dühösebb – kacagott Edward.

És valóban: a felhajtón állt az én piros motorom, és Charlie minden bizonnyal szintén tisztában volt vele mostanra, hogy a járgány az enyém. És erről csak egy valaki tehetett.

Elkáromkodtam magam, de cifrábban, mint Jacob haverjai.

- Nagyon remek, most akkor beköpött? Mit tettem én ellene? – Küszködtem az ingerült könnyeimmel és a haragommal, végül a duzzogó fortyogásnál maradtam. Ebből, meglepő módon, Edward megszólalása rántott ki.

- Még itt van.

Erre a mondatra visszaváltottam a lángoló dühre.

- Akkor, Alice, leszel szíves megállni, hogy megmondhassam Jake-nek a magamét?

Alice habozva nézett rám, de azért lassított, amikor a házunk melletti erdei ösvény felé haladtunk. Edward a fejét ingatta.

- Velem akar beszélni – mondta kicsit feszülten, és talán… kényelmetlenül?

Máskor a Rómeó és Júlia lényegre törő színpadi utasítása jutott volna eszembe. Küzdenek. Páris elesik.

Most csak annyit kérdeztem unottan:

- Azt hiszi, hogy járunk? – Edward sóhajtott. Én felnyögtem.

- Oké, akkor még meg is pofozom, amiért ilyen sekélyesnek gondol, hogy csak úgy visszahullanék a karjaidba.

Edwarddal egymásra fintorogtunk. Végül Alice leparkolt, ugyan még mindig óvatosan.

- Nem tudom, mi fog történni – kezdte Alice –, szóval óvatosan beszélj vele.

- Ne aggódj, inkább a falka szószólójaként jött – felelt Edward, és már szállt is ki. Én is utána siettem, sőt meg is előztem. Edward nem tartott vissza, nem is rohant elém, hanem figyelmesen nézett az erdőbe.

- Jacob! – kiáltottam, aztán amikor megláttam őt az ösvényen, halkítottam magamon. Máris mintha leeresztett volna, amikor kiléptem elé. – Amúgy is szobafogságban vagyok, erre egy életre el akarsz engem ásni, hogy a motort hazavitted Charlie-hoz? Mit akarsz, hogy még ennyire se tudjalak látogatni?

Jacob arcán zavar suhant át.

- De hát nem– Nem Cullenék miatt nem jöttél?

Bosszúsan nevettem a mindannyiunk hülyeségén.

- Nem, te buta.

Végül aztán pofon se kellett, hogy Jacobnak tudtára adjam, nem randizom már Edwarddal – mert amint Jacob ránézett a mögöttem előlépő vámpírra, az arca elnyílt csodálkozást és lenyűgözöttséget sugárzott.

Edward felszisszent mögöttem a meglepetéstől.

Én pedig zavartan pislogtam köztük ide-oda.

- Bella, most lehetne, hogy visszamész Alice-hez? – kérdezte Edward, de nem vette le a tekintetét Jacobról. Olyan ábrándos volt a képe, hogy én is csak nyitott szájjal bólintottam.

- Ja, oké, izé, ne faljátok fel egymást, vagy valami.

Edward szeme sarka megráncosodott egy elfojtott mosolytól. Jacob úgy nézett ki, mint akiből kiszorították a levegőt.

Utólag tudtam meg, mi is az a bevésődés, és hogy éppen ez történt ott aznap. Ami önmagában egy furcsa dolog, mesélte nekem Jacob, merthogy ezidáig ez a legjobb gének fenntartását szolgálta, de hát érthető módon ebből gyerekek aztán nem lesznek. Viszont nekem remek ötletem támadt.

- Rómeó és Júlia – terítettem ki eléjük az elméletemet, és vártam.

Jacob úgy nézett rám, mint aki azt se tudja, ki az a Shakespeare. Edward valószínűleg a sorson gondolkozott, mert csak akkor volt olyan a feje, mint akinek vésőt dugtak az orrába.

- Szóval ti fogjátok össze ezt a két ellenséges családot. Családot és falkát. Értitek.

Értették. Persze nem tetszett nekik, szóval módosítottam:

- Rómeó és Páris. Egy izgalmas, modern fantasy, LGBT+ párti átirat szereplői vagytok. Bár ha egy regény szereplője lennél, a Jacob Black egy nagyon rasszista megnevezésed lenne.

- De ez nem egy könyv – érvelt Jacob.

- Wattpadon még lehet – vágtam neki vissza epésen.

Jacob fintorgott. Bármit is látott a fejében Edward, nagyon bosszúsan nézett rám. Vállat vontam; nem az én hibám, hogy szar Wattpad irományokat olvastunk Jake-kel.

- Jó, de akkor álnéven fogok posztolni. Mondjuk Jakab Zoli.

Ezután valahogy már az sem volt akkora probléma, hogy engem szabályok köteleznek arra, hogy vámpír legyek, mert hiába szegné meg a szerződést a farkasokkal, egyszeriben minden szinte semmissé lett. Edward szabadon bejárkált a rezervátumba, engem szabad volt megharapni, és együtt vadásztak Victoriára.

Azt hiszem, senkit sem lepett meg, hogy Edwardék összejöttek – bár hogy az ázott kutya és az émelyítően édes szagon hogy tették túl magukat, az kérdés. De igen kínossá tette azt az alkalmat, amikor Victoria azt hitte, engem kéne céloznia Edward gyengepontjaként, aztán egyszeriben egy farkassal nézett farkasszemet, aki sokkal jobban képes volt megvédeni magát és a párját, mint én valaha. És én egészséges távban voltam ettől az egésztől, egy hegyi kabinban Jasperékkel, míg Edward valószínűleg örömmámorban csókolta meg Jacobot a sátrukban.

Szóval Edward kipipálva, továbbléptem egy másik Cullenre. Alice amúgy is mindig olyan megértő és aranyos és egyáltalán nem túl szexuális volt. Nem éreztem azt a ragadozót benne, ami Edwardban gyakran túl sok volt – Alice koboldarca és tüskés haja csak komfort-leszbikusságot ébresztett bennem. Még úgy is, hogy Alice a baromi megnyerő Jasperrel járt – és egy nagyon hosszú beszélgetés után, ahol Jasper ide-oda kapkodta a fejét az áramló érzések közt, ő is teljességgel beszállt a dologba. Szóval egy amolyan háromoldalú kapcsolatba léptünk, amiből hiányzott a bárminemű testiség, de legalább Jasper mindig érzékelte, ha valami gubanc van, Alice pedig előre megmondta, minek fogunk örülni.

Charlie nem igazán volt tudatában, mik mennek a szerelmi életemben, szóval meccsnézés közben, lasagne felett törtem meg a csendet egyszer, amikor beütött a reklám a tévében.

- Szerintem aszexuális vagyok.

- Az szuper – mondta Charlie támogatóan, ha ugyan meghökkenten, de fogalma sem volt róla, ez mit jelent.

- És poli. Alice-ékkel járok.

- Alice…-ékkel? – kérdezett vissza, és gyorsan pontosítottam, mielőtt rossz Cullenre gondolna.

- Alice és Jasper. Tudod, ők is csak fogadott testvérek – magyaráztam.

- Aha. Huh. – Charlie fújt egyet. – Na, nem azt mondom, mindig is szimpatikusabb volt nekem Alice, mint Edward. – Ebben nem is érthettünk volna jobban egyet. Azt mindig is tudtam, hogy apám sokkal jobban bírja Alice-t, és ez most jól is jött. – De azért bemutathatnád ezt a Jaspert is. Mellesleg hogy alakult a dolog?

Valamikor akkortájt kezdődhetett, amikor Alice olyan lezser intimséggel mosta a hátamat, ahogy törött lábbal ültem a parányi fürdőnkben, feleltem magamban. Hangosan csak ennyit mondtam:

- Oh, tudod, mindig is közel voltunk egymáshoz; utánam jött Phoenixbe tavaly; meg most is csak ő látogatott, mielőtt elrohantunk Edward szuicidkodásának közbelépni…

- Edward öngyilkoshajlamú volt? – Upsz. – Azt hittem, kokain-problémái vannak.

- Már jobban vagy – feleltem szenvtelenül. Ugyan majd’ kilencven éve halott is, de ezt nem tettem hozzá. – Most Jacobbal jár.

- Jacobbal? Jacob Blackkel? – Láttam kedves apámon, hogy itt már végképp nem tudja követni az eseményeket. A háttérben valaki gólt rúgott, de Charlie szeme rajtam volt.

- Igen, apu.

- De ti nem–? Mármint persze te most ugye párkapcsolatban vagy, kincsem, de nem alakult köztetek valami Jacobbal?

- Áh, első látásra szerelem volt ez Edwardék közt – somolyogtam.

- Oh – mondta Charlie. – Akkor jó.

És ennyit beszéltünk róla.

Már önmagában nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy kettőnél többen voltunk a konyhában, de ahogy Edward betöltötte a keverőgép szerepét, Jacob pedig a korábbi adagot vette ki a sütőből kesztyű nélkül, máris nem volt olyan furcsa. Ugyan a pár muffin sütés és poén elsütés után igenis kaptak a fejükre tésztás fakanállal.

- Csak ne kezdjetek neki smárolni, mert Charlie fog gutát kapni. Szerintem nem tért napirendre fölöttetek.

A Betty Crocker sütőporos zacskót kihajítottam szemetesbe, miközben azon morfondíroztam, mennyire vagyok lemaradva a Homestuckkal.

- Figyelj, legalább Jacob viselkedik közben – ellenkezett Edward. – Neked mindig elakadt a lélegzeted, ha megcsókoltalak.

- Biztos asztmám volt – mondtam hűvösen. – De már elmúlt, mint a kapcsolatunk.

Jacob nagyon értékelte ezt az újonnani exes műsorunkat, mert szerinte végtelenül szórakoztató volt, hogy én sem epekedek, és hogy valaki beolvas Edwardnak. Persze ettől még ő is csipkelődött vele, de az egészen más volt.

- Tudod, ha lett volna gyerekünk – szólaltam meg egyszeriben –, pontosan úgy neveztem volna el, mint a Harry Potterben; klisésen, és mindenkit felbaszott volna, aki hallja.

- Ezt honnan veszed? – kérdezte Edward.

- Sajnos ismertem a 18 éves énemet – sóhajtottam. – Még jó, hogy dobtalak.

- Én dobtalak! – fortyant fel Edward. Vállat vontam.

- De én nem akartam megint összejönni, szóval végérvényesen az számít.

Charlie akkor jött haza, amikor már még egy adag kész volt, szóval lemaradt arról, amikor Jacob majdnem eltörte az asztalt, mert úgy gyúrta a tésztát.

- Szia, apu – köszöntem a konyhából, ahol így már nehézkesen voltunk meg a hűlni kirakott tepsikkel. Ugyan Jacob zavartalanul levett a tálcáról egy forró brióst, hogy megegye.

- Jó illat van – jegyezte meg Charlie, és meg sem volt lepve, hogy ott találja a két srácot. Igaz, jócskán megbékélt Edwarddal, mióta nem az én fiúm volt.

- Még várj vele – szóltam rá, mikor nyúlt volna egy sütiért.

Charlie bosszúsan vállat vont, aztán leült az egyik oda nem illő székre, hogy levegye a bakancsát.

- Jól hallottam, Jacob, lesz nálatok disznóvágás? – kérdezte apám, amikor hátradőlt.

- Igen, majd Edward kivéreztetheti – vigyorgott Jacob. Én belehorkantam a bögrémbe. Edward udvariasan a szemét forgatta. – Persze te is meg vagy hívva, Charlie.

- Szuper! – csapta össze a tenyerét.

- Jobb, mint a feketevágás. Bár Bella azon is volt – jegyezte meg Jacob.

Ha Charlie meglepetten nézett, én még jobban. Edward láthatóan úgy szorította az ajkát, mintha herecsavarodás kínozná, de mégis nevetni akarna.

- Nem, nem voltam? – mondtam kérdő hangsúllyal.

Mint később megtudtam, Jacob Laurentra gondolt „feketevágás” alatt – ami rasszista poént megengedtem neki, lévén egyikünk sem viccelődhetett volna vele, mert mi csak faji alapon diszkriminálunk.

Aztán igazából nem volt más hátra, mint átváltozni. Ami egy elnyújtott, fájdalmas, de végeredményben hasznos élmény volt: Jasper már nem akart megmarni, Alice igazán erősen magához szoríthatott, le tudtam futni Edwardot, nem kellett a közeli haláltól félnem, és kiközösíthettem Jacobot, aki kilógott a sorból mint vérfarkas.

De Alice volt az, aki átváltoztatott, és ettől valahogy különleges is volt. Boldogan kaptam fel a barátnőmet friss vámpírként, hogy aztán megforgassam a szobában. Emmett nevetett.

- Aranyosak vagytok még mindig – jegyezte meg végül. Jacob körbepillantott a szobában, aztán színpadias suttogással fordult oda a mellette lévőhöz.

- Te vagy a heteró, nem kedvellek.

Vihogni kezdtem.

- Jacob Black, te TikTokozol!

- Még Edward csillogását is filternek nézik – vigyorgott vissza rám.

Emmett kiröhögött mindannyiunkat.