Fandom: Marvel
Páros: Steve/Natasha, Clint/Bucky, Tony/Stephen
Műfaj: crack, humor, fluff
Leírás: A cím is mutatja: a hőseink (Steve, Natasha, Clint, Bucky, Sam, Tony, Peter, Thor) eljönnek Magyarországra karácsonyozni/szilveszterezni. Nagyon sok belsős poén, összecsapott ugrálás, és néha félig komolyan is veszem magam. (Az ötletek nagy része nem az enyém, hanem ötletbörzézésből alakult, én csak megírtam.)
Kihívás: egy Marvel crack fic, amiben a következő szavakat kellett felhasználnom: két kicsi LEGO, Orbán Viktor, puttó segg, sámánok, terroristák, Etióp Esélyegyenlőségi Ombudsman.
Hossz: 6.6k
Kelt: 2021. 04. 08. (egy hét alatt)
Nagyon sok minden fut át az
ember fején, ha a Bosszúállók lehetséges karácsonyi elfoglaltságaira gondol:
feltételezhetően köztük van a toronyban megtartandó hatalmas ünneplés
elképzelése, csakis a szuperhősök és hozzátartozóik jelenlétében, hatalmas
fenyőfával a csarnokban, kivilágított Mjölnirrel az asztal közepén.
Ezzel szöges ellentétben volt
a 2017-es decemberi összeverődött csapat, akik „polgárháborún”
végigkínkeseregve ott lyukadtak ki, hogy kénytelenek voltak megint egybeülni –
Tony megbánva mindent; Steve még annál is jobban szégyellve a mindennél is
többet; Natasha visszakeveredve a köreikbe Clinttel és Buckyval (utóbbi kettő
valamikor az elmúlt három hónapban volt hajlandó beismerni maguknak is, hogy a
hajnal kettes találkáik randi-zónába sodorták őket); Peter hozzácsapódva a
nagyokhoz annak a reményében, hogy végre teljes értékű Bosszúálló lehet (nem
lehet); Sam elmaradhatatlan velejárójaként a nyugdíjasoknak; Thor pedig
visszatérve Asgard törmelékeiből (Loki azonnal eltűnt, hogy Ragnarököt követően
leszálltak a Földön). Ez a csapat ketté szedve igyekezett a karácsonyi célhoz:
Budapest. Peternek nem kis gondolkodásba telt, mire behatárolta, hogy az 1)
Magyarország, 2) Európa.
Bruce egy másik bolygó világvégéjéből
megmenekülve nem akarta kockáztatni a következőjét is, így fél évig nem is
szándékozott elhagyni akár a házát is, nemhogy a kontinenst; ő a szobája
biztonságából tervezte végigkísérni az élőközvetített kelet-európai utakat Tony
szemüvegén át.
Kapva az ötleten, Peter
szentül megfogadta, hogy nem válik meg a csuklóra erősített kamerájától, és
végig fogja dokumentálni Nedéknek ezt az utat.
Így adódott az első társaság
kalandos utazáskezdése, ami már ott félrement, hogy egy magánrepülőn voltak.
Békéscsaba felé. Aminek van egy reptere, mint kiderült.
Natasha volt az ügyeletes
szakértő, és a többiek vakon követték őt – ezek voltak a „befolyásolhatóak,”
akiknek az is újdonsággal hatott, hogy Magyarország létezik: Tony, Peter és a
jóhiszemű Thor, aki nem szántszándékkal volt tudatlan, csupán senki sem
vesződött vele, hogy valaha lerakjon elé egy térképet. Rácsodálkoztak volna,
hogy azonnal meg tudná jegyezni; a 2013-as greenwichi harc óta London egész
metróhálózata is az eszében élt.
Nem mintha Natasha nagyon ki
akart volna tolni mindannyiukkal – Peter nagyon jámbornak tűnt, Thor pedig nem
tett soha semmit ellene, de róluk feltételezte is, hogy pozitívan fogják fel a
hosszú kitérőt és tájnézést. Ellenben Tony nem volt olyan szerencsés, hogy
Natasha meg akarja kímélni a vesződéstől.
Ezért tartottak nem a főváros,
hanem Békéscsaba felé, ahol a sima leszállást követően a csomagokkal együtt
leléptek a csíkozott betonra; vagyis a többiek gondtalanul kerültek talajra,
Tony pedig diszorientáltan csinált egy féllábú piruettet, aminek a végén a
hátsófelével tompította az érkezését – a közemberek ezt csak „leesésnek”
hívják.
- Még csak most érkeztünk, ne
henyélj. – Natasha elhúzta a bőröndjét azon a helyen, ahol az előbb még Tony
keze támaszkodott. – Thor, szívem, tudom, hogy nem létezik olyan tömeg, amiben
elveszhetsz, itt pedig még tömeg sincs, de rossz irányba mész.
Thor, aki az Alföld
laposságával szemezett, és aki valószínűleg a legmagasabb pontot képezte
többkilométeres körzetben, most megfordult. A befont haja a vállán pihent, az
egyik szemét pedig szemkötő fedte.
- Igazad van, Natasha, itt te
vagy otthon, téged követünk.
- „Nahát milyen különös, furcsa
egy hely ez, te itt laksz?” – idézte Tony kötelességtudóan a mai nap ötödik
filmjét, miközben feltápászkodott, és Peterrel az oldalán elindult a… mező
felé? Úgy tűnt, mindenhol csak mező van.
Natasha felhorkant.
- Nem hiszem el, hogy Harry
Pottert idézel, Tony, visszavonom a beszédjogaidat a következő harminc
percre.
- Oh, az az a régi klasszikus?
– szólt közbe Peter, amire két felháborodott hördülést is kapott.
- Nem régi, csak te vagy
fiatal.
- Van is egy Hermione nevű
évfolyamtársam—
Tony eltakarta az arcát
kínszenvedésében.
- Uram. Isten.
Thor udvariasan érdeklődő
arcot vágott, hiszen már meg sem próbálta megérteni az utalásaikat.
Átlépve a reptérkapuként
szolgáló őrépületen végre hivatalosan is megérkeztek Magyarországra, ami a
decembert meghazudtolón langyos és zöld volt.
- Hol a tél? – tette fel a
kérdést Tony, amire három választ kapott:
- Globális felmelegedés –
felelt nagy bölcsen Thor.
- New Yorkban sem kapunk
valami sok havat – jegyezte meg Peter.
- Másik géppel jön – mondta
Natasha, Buckyra célozva.
- Teljességgel jogos – zárta
le a beszélgetést megfáradva. A kékszínezett szemüvege az orrnyergén ült, de
nem a fényt szűrte ki, hanem az árfolyamok futó sorait írta ki neki a
beleépített komputer.
Natasha hívott telefonon egy
taxit a beállt csendben, Peter legnagyobb elképedésére, nem angolul beszélve.
- Te tudsz magyarul?
- Muszáj volt, ha egyszer ide
épültem be egy időre.
- Ez egy nagyon szép
tulajdonság – jegyezte meg Thor. Tony felsandított az istenségre.
- Egyébként még mindig nem teljesen
tiszta, mi történt a hajaddal, hogy amikor megérkeztél, kopasztott bokszolónak
néztél ki, pár nappal később pedig már megint kalózhajókapitánynak.
Thor titokzatosan mosolygott.
- Nem árulom el a trükkjeim,
Stark. Úgy hiszem, a kedves doktor is ezt mondaná hasonló helyzetben. Tényleg,
Strange hogyhogy nem jött? – érdeklődte.
- Biztos szakítottak –
jegyezte meg Natasha epésen.
- Hé! – háborodott fel Tony. –
Nagyon stabilan áll a kapcsolatunk. Csak kijelentette, hogy nem hajlandó velem
karácsonyozni külföldön, biztos valami sámánokkal találkozik.
(Az igazság az volt, hogy a
beszélgetés valahogy így ment: „Nem akarsz csatlakozni hozzánk?” „Nem érek rá,
műtök.” „De már évek óta nem praktizálsz—” „MŰTÖK, ELFOGLALT VAGYOK!”)
Natasha megforgatta a szemét.
- Persze, hogy stabil a
kapcsolatotok, nem volt ideje inogni. Clint és Bucky régebb óta együtt vannak,
mint ti.
- Csak vártam az igazira.
- Ez Steve szövege, és tőle
ténylegesen aranyos.
A közeledő taxira mindannyian
felnéztek, és végül valahogy meg is oldották, hogy arra a húsz percre mind a
négyen beférjenek a hat váltakozó méretű táskával együtt egy autóba. Peter
nagyon erőlködött becsukni az ajtót, aztán nem lélegezni, mert nem maradt hely
a tüdejének, amennyire beleállt az egyik bőrönd sarka. A Retro Rádió
elkényelmesedve ontotta magából a mulatóst. Natashának tüsszentenie kellett a
dohányszagot elnyomó autóillatosítótól, aminek vegyszerbe dobott műanyag szaga
volt. Thornak kényelmetlen szögben állt a nyaka az alacsony belmagasság miatt.
Tony eltűnt három táska mögött.
- Hova megyünk? – préselte
végül ki magából Peter.
- Muronyba – hangzott a
felelet Natashától.
- Ott mi van? – szállt be a
beszélgetésbe Tony hangja, mivel ő maga még mindig takarásban volt.
- Semmi.
- Akkor miért megyünk oda?
- Hogy ott is szálljon fel
valaki a vonatra.
Tony elborzadva tátogta a
„vonat” szót.
A táj ugyanolyan lapos maradt,
ugyan az utak kátyúi egy kis izgalmat hoztak az életükbe, mire kidöcögtek a
muronyi megállóba – ami egy darab épületből állt, és néhány sínből. Natashát
igazolón senki sem várakozott a környéken, csak ők, amikor kihajtogatták
magukat a kavicsos útra.
Peter kis szorongás után
útbaigazítást kapott a mosdó felé, mert az idáig megivott három energiaital
rossz ötlet volt. Aztán pedig fél órát várakozhattak a csomagjaikon ülve, ami
alatt megvették a kis ablaknál a jegyeiket („Intercity jegyek, ha van olyan
szerencsénk, hogy lesz IC kocsi csatlakoztatva,” mondta Natasha); Tonynak három
bőröndje is volt, így akadt elég neki, hogy még a két lábát is felrakja a
tetejükre. Ezzel csak az a nehézség járt, hogy mikor végre az állomáson állt a
vonat, Tony volt az utolsó, aki felszállt, és azt is csak félsikerrel
kivitelezte egyelőre, mert senki sem akadt, aki segített volna neki a három
hatalmas poggyászával – Natasha megmondta Thoréknak, hogy hagyják csak Tonyt
egyedül túllépni az élet adta nehézségeken.
A mozdony (amin egy árva IC
kocsi sem volt) tíz perce időzött az állomáson, és minden rendszeres utas jól
tudta, hogy a várakozási idő nem szokta meghaladni a megszokott egy percet, így
szolid kurva anyázások közepette Tonynak csak sikerült felkecmeregnie a fülke
biztonságába. Natasha gyakorlottan társalgott a többi négyes ülés utasaival
magyar nyelven, hogy eloszlassa a gyanúsítgatásokat: nem „azzal a külföldivel”
érkezett, legfeljebb az idegenvezetőjeként.
Peter az ablaknak nyomódva
figyelte, ahogy kihúztak az állomásról lustán zakatolva, miközben Tony kifújva
magát leült mellé; a bőröndjeit esélytelen volt várni, hogy felkerüljenek a
fejük feletti poggyásztartókba, így azok a lábaiknak koccantak, ahogy ők négyen
egymással szemben szorongtak.
- Szerintem meghúztam a hátam
– panaszolta Tony, és másfél óráig senki nem mondott erre semmit.
Natasha elküldte Steve-nek
üzenetben, hogy Tonyn kifogott a romániai vonat; Bucky visszaírt a
telefonjáról, hogy büszke a fogadott hazájára.
Mire felértek Budapestre,
Thornak Natasha vállára hajtva pihent a feje, és vele együtt olvasta a
bulvárcikkeket a telefonján; Peter eleget fotózta az alföldi tájat, hogy egy
életre megörökítse minden szegletét; Tony pedig hátracsuklott fejjel horkolt az
orrában. Időközben a rendhagyó Kőbánya-Kispest megállónál át tudtak integetni
Buckyéknak, akik a reptérbuszon pattogva vigyorogtak.
- Ez nem úgy néz ki, mint a Keleti
– jegyezte meg Natasha kis érdeklődéssel a hangjában, cseppet sem aggódva,
mikor behúztak egy állomásra. Tony, észlelve már a sokadik zavart a napjukban,
felébredt.
- Hát akkor hogy néz ki? –
kérdezett vissza.
- Nyugati. – A nő Peter
aggodalmas pislogásától kísérve kezdett MÁV híreket olvasni a telefonján. –
Vágányzár van, szóval el lettünk terelve.
- Az baj? – kérdezte Peter
óvatosan, de egy megnyugtató pillantást kapott válaszul.
- Tessék pakolni, férfiak,
leszállunk.
Ez a mondat azonban a három bőröndös
Tonyt nem nyugtatta meg, ám a térdízületét igen, mert végre kinyújthatta a
lábát.
Thor bebizonyította, hogy
képtelen elveszni egy tömegben, mert az emberek szétváltak körülötte, ha
kivételesen nem ő volt az, aki átvágott köztük; a peronon igencsak látványosak
voltak, ugyan senkinek nem voltak feltűnően Bosszúálló-szerűek, mindössze a
kapásból három kamera és a jellegzetes turista-baseballsapka Thor majdnem
kétméteres termetén még a Nyugati pályaudvarban sem a legszokottabb volt.
Natasha felmérte a helyzetüket.
- Akkor megint taxizunk.
- Remek – nyugtázta Tony
őszinte megkönnyebbüléssel. – De nem vagyok hajlandó veletek egy kocsiba
belepasszírozódni megint.
- Remek – nyugtázta Natasha
is, és nem sokkal később már három sárga taxi előtt álltak, ami legalább
mindannyiuknak ismerős volt New York után. „Van pénz lóvéra,” mormogta az egyik
sofőr.
- Ugye nem kell egyedül
mennem? – kérdezte Peter, miközben Tony egymaga elfoglalta az egész hátsó
ülését az egyik autónak.
- Te velem jössz – húzta maga
után Natasha, és nézték, ahogy Thor is beszáll egy másik autóba. Tony
bőröndjeivel még mindig a küszködés ment a csomagtartónál. – A Keletibe kérem –
fordult a saját sofőrjükhöz, és el is indultak.
Tíz perc múlva egyedül
ácsorogtak a másik pályaudvar előtt.
Thortól egy kicsit elveszett
üzenetet kaptak, amiben valami étel mibenlétéről érdeklődött: a neve rúnákkal
volt írva, amikről Natasha nem is tudta, hogy meg lehet jeleníteni telefonon.
„Ez milyen mi???” volt
a hozzábiggyesztett kérdés.
„Várj, le kell fordítanom.”
Továbbította Tonynak mindezt, aki kis idő után visszadobta:
„ʧýlʌk pʌrkʌɫt – ez amúgy
mi?”
„Csülök pörkölt,”
informálta Natasha mindkettejüket. „De Thor, te ezt honnan vetted?”
„Hallás alapján próbáltam
leírni, mert a sofőröm minduntalan ezt emlegeti, hogy próbáljam majd ki.”
Natasha most először volt
igazán büszke a választására, hogy ide hozta őket.
Thor hamarosan megérkezve
szállt ki, és bősz bólogatások és egy tisztességes fizetés után megállt
Natasháék mellett.
- Elmesélte a sofőröm az egész
életét, igazán tanulságos volt. – Elrévedt a tekintete. – Valami Orbán
Viktort szidott.
- Mr. Stark hol van? –
kérdezte Peter, és kicsit idegesen pislogott körbe. Natasha a telefonjára
nézett.
„Tony, hol vagy?”
Megjelentek a gépelés ugráló
pontjai. „Nem tudom, már vagy a negyedik hídon megyünk át. Mi ez a város,
valami szigetekre épült?”
Peter lebiggyesztette a
száját.
- Mi nem is láttunk hidat, ez
nem fair.
- Majd felmehetsz rá fotózni,
megengedem – ígérte neki Natasha, miközben eltette a telefonját.
- Tényleg? – jött a
csillogószemű áhítatos kérdés. Aztán: – Mr. Stark rendben lesz?
- Mikor nem volt rendben?
- Soha – mondta Thor nagy
komolyan.
Tonyra további fél órát
kellett várni, ami után felettébb meglepődött arccal szállt ki melléjük.
- Nagyobb ez a város, mint
gondoltam – mondta végül. – De mindegyik része egyformán néz ki.
Natasha kegyesen nem közölte
vele, hogy talán azért, mert csak köröztek, hogy járjon a taxióra, hiszen
láthatóan gazdag, hozzá nem értő külföldi volt az utas.
- Merre legközelebb? –
kérdezte Thor nagy készen, a vállán a táskájával.
- Sétálunk egy kicsit.
Tony lemondóan káromkodott.
A séta a Blaha Lujza térre a
metró felé azért volt érdekes, mert Peternek feltűnt, hogy a Keletinél is volt
megálló, de bölcsen nem szólt; és mert Tonynak valahogy sikerült kisebb
fennakadás nélkül eljuttatnia minden csomagját, magával együtt, a kívánt célra.
- Itt van a havi bérletetek,
kérlek, ne hagyjátok el – szólt Natasha, azzal lerobogott a lépcsőn. Tony lelombozva
vitte le nagy bumlizással a bőröndjeit az aluljáró szintjére, kisebb-nagyobb
kék foltokat szerezve a térdére menet közben. Mindez alatt szüntelenül Natashát
szidta, aki kedvtelien fordult feléjük. – Oh, és vigyázzatok a motyótokra, mert
hajlamosak elkerülni tőletek errefelé.
- Jókor mondod – szemlélte
Tony a háromról kettő darabra csökkent poggyászát.
- Szívesen – biccentett
Natasha, és teketóriázás nélkül elkezdte Thorékat előre vezényelni. Indokolatlanul
nagy nehezen navigáltak le az összetéveszthetetlenül egyértelmű egyenes
mozgólépcsőn, és csak az egy megállós utazás alatt kezdett Tony gyanakodni.
- Te tényleg lehoztál minket
mindössze egy megállóra?
Natasha megvonta a vállát.
- Miért, mit csináltunk volna,
lesétáljuk? Hiszen nyaralunk.
- Helyesbítek: telelünk. De
eddig minek sétáltunk?
- Hogy lássatok tájat.
Tony sértő kézmozdulata után a
csapat kioldalgott a metróból, hogy felmenjenek az Astoriára, ahol a szállójuk
várta őket – Steve-ékkel együtt.
A másik összeverbuvált társaság
azokból állt, akik eleget tudtak Magyarországról, hogy csakis Ferihegyre
legyenek hajlandóak érkezni a magángépükkel: Steve, Sam, Bucky és Clint.
- Csak ideértünk – húzta ki
magát Natasha, és Steve oldalának dőlt, miközben Clint vállába bokszolt.
- Mi is – felelte Bucky,
megborzolva közben Peter haját –; borzasztó csúszásban voltunk.
- De ti Pestre érkeztetek még
sokkal előttünk, nem? – pislogott Peter.
Bucky felmutatta a bal karját.
- Fémdetektor.
Tony ekkor nevette el magát,
de olyan hevesen, hogy a végére a könnyét kellett törölgetnie.
- Ez; ez volt a karácsonyi
ajándékom. Bármit is vettél, Barnes, nem kell, ez mindennél jobb.
- Merész elképzelés, hogy
vettem neked bármit is, Stark.
- Menjünk már be, mert lehugyozom
a bokámat – szólt közbe Clint.
- Szóval bemész, mert bent
akarod lehugyozni a bokádat? – vihogott Bucky.
Sam vetett véget a
szócsatának, hogy beterelje őket a lobbiba, ahol Natasha simán elintézte a
becsekkolásukat, hogy mindenki felvigye végre a poggyászt az emeleti szobáikba:
két duplaszobás lakosztály, amit majd lesz idejük kiharcolni, hogyan osztanak
be.
Miután így összeálltak,
kényelmesen átöltözve lesereglettek a buszmegállóba, hogy metrópótlóval
suhanjanak; a Deák Ferenc térig nem is érte a lábuk a padlót, úgy repültek.
- Tudod, Nat – kezdte Bucky
mellékesen, amikor kiléptek az utcára, és megcsapta őket az adventi vásár fénye
és zaja –, most kifejezetten beillesz a magyar tömegbe ezzel a szereléssel.
Natasha lepislogott a könnyed
olívazöld parka kabátjára, fekete leggingsére és ugg csizmájára. Peter a
háttérben latolgatta, vajon mennyire lenne feltűnő egy villanyoszlopra mászni,
hogy fentről tudja fényképezni a teret.
- Az volt a cél. Te mire
hajtasz ezzel a szőrmés megjelenéssel? – vette szemügyre Bucky kinézetét: a
Clinttel összeillő kötött pulcsi még szerethetően apukás volt, de mellé a
szőrös mellény és bolyhos sapka kombó már-már szándékosságot vagy nagy hozzá
nem értést sugallt. – Úgy nézel ki, mint egy rajzfilm medve.
Ezen Steve kezdett el kuncogni.
- Hé, te is emlékszel, amikor
elkezdtek Bucky Macikat gyártani régen? Miért volt piros harisnyája?
- Fogd be, Steve, megígérted,
hogy erről hallgatni fogsz – sziszegte Bucky, és megcsapta a másik hátát. –
Rajtad kardigán van? Ezzel a farmerrel?
- Te csak meg se szólalj,
rajtam legalább nincs keresztben egy hasitasi.
- Mi baj azzal? – kérdezte
Clint, megigazítva az említett hasitasit a kötött pulcsija felett. – Tudod,
mennyi füstbomba fér el ebben?
Ekkor beértek a tömeg
sűrűjébe, így lépésben tudtak csak haladni az árral szemben. Natasha valahonnan
a Fila válltáskájából elővett egy előre vásárolt, de még mindig meleg
kürtőskalácsot, ami az itteniek kétszerese volt méretben, de töredéke árban.
Steve kérdezés nélkül lecsippentette a tetejét magának.
Thor kellemesen ellátott
mindenki felett, így leginkább arra mentek, amerre ő látta, és így keveredtek
ki a Vörösmarty tér közepére egy-egy pohár forralt borral a kezükben – Peternek
csupán alkoholmentes puncsot engedtek meg –, ezerötszáz forintos
kürtőskalácsokkal a markukban.
- Igazán hiányolom a havat –
ismételte Peter, ahogy az ujjait melengette a párás zacskón.
- Én őszintén szólva már nem –
jegyezte meg Tony, akit a vékony, elegáns öltönye nem védett az emberek közé
beszökő széltől. Rápislogott Samre, aki védekezően emelte maga elé az
epres-pisztáciás kézműves csokoládétábláját.
- Nem, Stark, nem cserélünk
kabátot.
Tíz perc múlva Tony
elégedetten hordta Sam motoros bőrdzsekijét – felhajtott ujjal –, míg Sam a
zakót próbálta eligazgatni a vállán. Nem kellett sok idő, hogy Tony úgy
döntsön, ez a tökéletes alkalom Instagram képeket csinálniuk, így el is ragadta
a vlogoló Petert az egyik stand elől.
Thor rátalált a szuvenír
boltok csodájára, így büszkén cserélte a baseballsapkáját
Magyarország-mintásra, ami eltéveszthetetlenül turistának bélyegezte a szürke
melegítőjében, de amit ő megtiszteltetésnek vett: az egész Földön vendégként
volt jelen eddig is, ez sem volt más. Kegyesen csinált Natasháékról néhány képet,
ahogy Steve egy felszúrt eperrel hadonászott nevetve; Bucky a háttérben pofákat
vágott, amíg nem kapott egy sajtos pogácsát a szájába.
Egyízben Tony elképedve
csapkodni kezdte Peter vállát, aki cserébe úgy nézett rá, mintha legalább egyiküknek
szívrohama lenne.
- Az ott Fury?
- Hol? – kapta fel a fejét
Clint, aki időközben elkobzott egy bevásárlókocsit az egyik üzletből. A
kocsiban ülő Bucky unottan legyintett a mézeskalácsház mellől.
- Ja, a forraltborral? Igen,
már tíz perce minket néz, szerintem hivatalosan is kitagadja az összes gyerekét:
minket.
Maria Hill egy kürtőskalácsot
emelt a tiszteletükre, aztán karöltve eltűnt Furyvel együtt egy bódé mögött.
Sam elvette Thor fél perecét,
és azzal gesztikulált.
- Ezek tudnak kikapcsolódni?
Ez a S.H.I.E.L.D.-nél szabad?
- Nincs S.H.I.E.L.D. –
emlékeztette Natasha. – Mindent szabad.
Bucky ennek tiszteletére
betolt egy egész kenyérlángost.
Végül Peter kapott egy
egyujjas kesztyűt és egy műanyag pénztartót a nyakába Natashától, aki
állította, hogy ezek mind helyi szokások; Thor pedig nagyon megdöbbenve
pislogott egy Starbucksból kilépő férfira, aki kiköpött Loki volt. Senki sem volt
meggyőzve teljesen, hogy az nem Loki, főleg, hogy a zöld sellő a poharáról
rájuk kacsintott.
A metró felé haladva csak ennyit
lehetett hallani az andalgó Natasha-Steve pártól:
- Fogd meg a bicóm – rebegte
Natasha.
- Könyököld meg a csukjám – duruzsolta
Steve.
Bucky úgy tett, mint aki
behányni készül, szóval Sam hátba verte. Clint szomorúan hagyta hátra a
bevásárlókocsijukat a lépcső előtti járdán – Buckyval együtt, amiből sértődés
lett. Tony két papírzacskóval a kezében csatlakozott a csapathoz, Peter pedig
már most a képeket lapozta vissza a gépén. A sort Thor zárta, kezében egy
Starbucks pohárral, ami maga sem tudja, hogy került hozzá.
A hotelba visszaérve hamar
eldőltek a szobabeosztások: az egyik duplaszobába Steve-Natasha és Clint-Bucky
költöztek be, míg a másikat Tony-Thor és Sam-Peter foglalták be. Natasha az
ágyán elfekve görgette a Pesten Hallottam csoport posztjait, amin csak
felszaladt a szemöldöke, mivel nem egy említette őket is; Sam Peterrel együtt
válogatta a képeket a háttérben egy laptopon, és hirtelen ötlettől vezérelve
létrehozott egy Bosszúállók YouTube csatornát, ahova a videóanyagokból kezdtek
összevágni valami használhatót. Clint és Bucky magukra vállalták, pusztán
baráti jóindulatból, hogy megmasszírozzák ők Thor vállát.
Még senki sem sejtette, hogy
az éjszaka folyamán Tony versenyt horkol majd Thorral. Kérdéses, melyikük
maradt alul.
A következő nap azzal telt,
hogy a szállodai reggelit követően Natasha elvitte őket ajándékokért
shoppingolni, ami egy érdekes metrós interakciót szült.
- Nem érdekel, hogyan
csinálod, de fordulj meg az autópályán – magyarázta ötödször az egyik magyar
utas a telefonjába. – Nem szoktam tőled sokat kérni, de ezt most oldd meg,
Károly!
A leszállását követően Natasha
és Bucky könnyezve borultak egymás vállára, és még Clint is vigyorgott. Thor
nagyot kacagott velük, amire kiszedték belőle, hogy ő istenségként minden
nyelvet ért, ha nem is tudja beszélni őket. Clint nagy bölcsen levonta a
következtetést, hogy a rúnái igazán hasonlítanak a rovásírásra, és minden
bizonnyal Thor is talál hunt a felmenői közt.
Ezután megálltak második
reggelire egy vásár-piacon, és Natasha minden tudatlannal elérte, hogy Erős
Pistát kenjen vastagon a szelet kenyerére, mert „a gyerekek is nagyon szeretik
nachosszal, igazi gourmet eledel.”
- Meg amúgy is – érvelt nekik
–, az Erős Pista megnevezése lényegében „Stark Steve,” szóval igazán
oldalhelyes kipróbálnotok.
Fél órával később Tony az egy
liter víz megivása után végre megint meg tudott szólalni, de a szájpadlása még
mindig égetett:
- Milyen érdekes ez a
fehércsoki – bökött egy tégelyre.
- Ez zsír – adta meg a
kegyelemdöfést Natasha.
Ajándékba végül Erős Pista
ízesített szaloncukrot vettek, ami Thornak lenyűgöző módon ízlett is; Peter
pedig büszkén rakta el a zsebébe a nagymagyarországos sótartót és Rubik-kockát
– amire eleinte ugyan kiakadt, hiszen „kettő ezer?!”, de Natasha megnyugtatta,
hogy az errefelé aprónak minősül.
- Itt gazdagnak számítok –
álmélkodott a fiú, miközben az egyeurós boltba Tony természetesen váltatlan
dollárral ment be. Sam egy ízléses puttó seggel díszített kulcstartóval
távozott az üzletből.
Végül a sok bevásárlószatyor
egy része eltűnt, mert Bucky késve vette észre, hogy bizony lelopták róla – a
karjával együtt. A Blahán.
- Nekem is bebúrták itt az
egyik bőröndömet – nyugtatta Tony, amire a másik csak kiabálni kezdett.
- AZ NEM UGYANAZ, STARK!
- De, pontosan ugyanaz, mert
az a páncélos bőröndöm volt.
Clint békítően veregette meg
mindkettejük hátát.
- Hát akkor kapsz új kart,
mondjuk egy műanyagot, amennyi opciónk van errefelé.
- Fröccsentettet – helyeselt
Sam.
- Van erre 3D nyomtató üzlet?
– kérdezte Peter nagy lelkesen.
Végül kitérőt tettek, hogy
pótolják Bucky (ismét) elveszett bal karját, és az eladó „Akartok bele
feliratot?” kérdésére egyértelműen belenyomatták a Made in Hungary
szöveget.
- Könyökből nem is hajlik –
panaszolta Bucky, lóbálva az új végtagját, ami egyáltalán nem volt
kiegyensúlyozva. De legalább ezután senki nem bízott rá csomagokat.
A bevásárlási körutuk
elmaradhatatlan része volt bort vásárolni, aminek az lett a vége, hogy megannyi
üveggel távoztak, Natasha kedvencéből pedig egy hordónyit is elvittek.
A hotelben lepakolásuk után
estére egy programjuk maradt, mégpedig a dunaújvárosi Halászcsárdába kitérniük,
hogy jóllakottan zárják a napjukat. Ugyan a kétórás buszozás nélkül is
meglettek volna, de a temérdek halászlé és töltött káposzta mindenkit
kárpótolt.
A magyar vendéglátás példás
ékeként fogadta őket a pödört bajszú séf, aki inkább hasonlított hordóra az
egyenlő méretelosztásaival magasságban és szélességben; nem kellett sokat
várniuk, hogy a házipálinkát is kihozassa nekik.
Szólt a Despacito,
élőben cigányról, miközben a pörkölt és a harcsapaprikás is asztalra került.
Steve-nek meg kellett állapítania, hogy ezt az alkoholt bizony igenis
megérezte, és a korábban Bucky által a nyakába akasztott díszpaprikafüzért
kezdte becsípve rágni; Sam versenyt ivott Clinttel a felesekből. Mire annyira
becsípett volt a társaság, hogy már a rántott húsban kerestek formákat, és a
rajtuk élősködő decemberi szúnyogok is megérezték az alkoholt – akkor kapták ki
az asztalukhoz az egész bográcsnyi birkapörköltet, amire Thor az asztalra
csapott elégedetten.
- Ez biza egy harcos eledele.
Végezetül Thor a konyhába
köszönve kérdezte meg, mennyi ételük van még, mert mindet kikérnék.
- Elvitelre? – kérdezett
vissza az egyik megszeppent felszolgáló.
- Helyben megesszük.
Tehát a konyha mindenből
kifogyva aznapra be is zárt, és a kirendelt ételeket pedig egy szomszédos
asztal odahúzásával vitték ki nekik, egy extra tálca mézeskrémes társaságában,
amire Peter rögtön lecsapott.
Aláfestő zenének Bucky kikérte
„azt a két kicsi LEGÓS számot,” persze csak miután beakadó műanyag ujjal
begyűrte a kétezresét a húrokba.
Záráskor mindenki pukkadásig
eltelve kelt fel, hogy visszainduljanak Budapestre, és a buszon ezúttal ők
énekeletek hangosan, kihívásból pedig kéz nélküli kapaszkodással próbálkoztak,
amivel csak az volt a baj, hogy gyakran lábbal se érték a földet. Ez egy
univerzális magyar szabály a buszokon – ahogy pedig a budapesti kevéssé jól szituált
társaságok is azok a késő esti utcákon.
Ez utóbbival akkor
szembesültek, amikor az Astorián szembetalálkoztak egy ilyen családdal, akik
nemcsak hogy felismerve őket „vasúrnak” kezdték Tonyt hívni, de akikről az is
kiderült, hogy az eltűnt bőrönd is náluk landolt, amitől természetesen már rég
megszabadultak jópénzért.
- Hát a román cigányok nem
ilyenek – jegyezte meg végül Bucky, miközben a neki kínálgatott karórákat
utasította el.
- Ez most ilyen folklór műsor?
– érdeklődte Thor kíváncsian, ugyan némileg tartózkodóan.
Peter kicsit szorosabban fogta
a kameráját.
- Ez most még poén, vagy kezdjek
aggódni?
Lezárásként Natasha
benoszogatta a barátait a hotelba, ahol egymást túlharsogva vesztek össze azon,
kik menjenek fel először a lifttel, mert mindannyian úgysem férnek el.
Aznap este felkerült az első
YouTube videójuk, amiben főleg az adventi vásáros és a mai piacos élményeik
voltak benne – Tony csípős étel kalandja osztatlan sikert aratott. (Valahol a
S.H.I.E.L.D. megmaradt keretein belül egy PR-os sírva fakadt, amiért a
Bosszúállók ilyen meggondolatlanul kezelték a nyilvános megjelenésüket.)
Másnap reggel, Natasha
jóvoltából intézve, egy „kacsatollat-libatollat” elszállító bemondóautóra
keltek.
- Ezek nem is járnak erre! –
háborgott Bucky, önkívületi állapotban léve a kevés alvástól és a kávé teljes
hiányától a szervezetében. Clint nyögött a párnájába.
- Tudom, egészen Kispestről
rendeltem ide – felelt Natasha rezzenéstelenül, de a kávésbögre a kezében és a
mosoly a száján csak azt érte el, hogy Sam is megdobta egy párnával.
- De miért? – Tonynak
nem is kellett tettetnie a zokogást, mert a tegnapi pálinkázás után lüktetett
annyira a feje, hogy komolyan panaszkodni kezdjen. Steve éppen a minihűtőjükbe
rakott ásványvizes palackot nézte, amiben a tegnapi pálinka egy része volt.
- Hogy megtapasztaljátok az
igazi kelet-európai mindennapokat – emelte feléjük a bögréjét a nő.
Peter végre felült az ágyában,
rutinosan maga elé húzva egy fánkot az éjjeliszekrényéről, mert ő sem volt
hajlandó faszságokat hallgatni éhgyomorral. Thor akkor kelt fel, levéve a kócos
fejéről a zajszűrő fülvédőjét.
- Miről maradtam le?
Tony elátkozta mindannyiukat
hatfelé.
Az aznapi program – igen – még
több bevásárlás volt, de előtte Sam javaslatára beterveztek egy
jégkorcsolyázást a Városligetben. („Ő legalább utánajárt Budapestnek és a
lehetőségeinek,” dicsérte Natasha.)
Mindennek az lett a vége, hogy
Sam Vörösszárnnyal kamerázta a teljesítményüket, ami a következőképp alakult:
Sam és Clint egymásba kapaszkodva pörögtek, azt kísértve, hogy valamelyikük
horribilisan elvágódik vagy behány a következő fél percben; Tony a jégen
elterülve kötött ki nagyon hamar, és azt mormolta, hogy túl öreg a
szórakozáshoz is; Steve megmutatta, milyen könnyen bírja el Natashát félkézzel,
amit a nézők füttyögéssel jutalmaztak; Peter pedig kivételes egyensúlyérzékkel
suhant Bucky mellett, aki vissza akart vágni bizonyítással, de a nagy
igyekezetében elhagyta a műanyagkarját, ami így a jégen siklott végig.
- Nyomjad, James! – kiabálta
neki Sam, miközben Clint elzöldült.
- Nem James, de mindegy! –
kiabált vissza Bucky, ahogy kioldalgott a pálya szélére. Thort, a
megállíthatatlanul haladó tömböt, csak a fal állította meg.
- Hívjak mentőt, Mr. Stark? –
viccelődött Peter, amire Tony megcsapta a kinyújtott kezét.
- Öregeket segítő
szolgáltatást inkább – kotyogott közbe Natasha, amire pedig Steve csapta meg az
ő vállát.
A WestEnd plázába nem igazán terveztek
menni, mintsem ott lyukadtak ki, de hát mit volt mit tenni, ha ide hozta őket a
sors – és Natasha kalkuláló ötletei –, akkor betérnek. Clint gyakorlott
mozdulattal kerülte ki az élen haladó Natashával a parfümárusokat az ajtóban,
aztán feltűnésmentesen haladtak el az évtizedek óta itt dolgozó ősz
biztonságiőr mellett. Bucky, aki a mindenáron leesni készülő karjával
viaskodott, felettébb gyanúsnak bizonyult.
- Szerintem terroristáknak
néz minket – jegyezte meg Steve mellékesen, amire Peter idegesen pislogott
körbe. Bucky nem könnyítette meg a helyzetet:
- Az jó, mert tényleg az voltam.
Natasha Thort nevezte ki
találkozási pontnak, valahányszor szétszéledtek, mert ő volt a legfeltűnőbb;
mint kiderült, a sapkájára varrt Magyarország-minta nyomásra világított, tehát
egy jelzőfényként állt a folyosó közepén, szétnyitva a karácsony előtti napon
kétségbeesetten bevásárló tömeget. Peter vett magának leértékelten néhány
játékot, és ha már ott volt, egy Switchet is, hogy játszani is tudjon. Bucky
heves beszélgetésbe elegyedett néhány kíváncsian bámészkodó lánnyal, akik
lesújtóan közölték vele, hogy:
- Nem rossz a jelmezed, de
rossz oldalon van a karod. – A megérkező Tonyt is teljességgel
megsemmisítették, amikor szemrevételezték, hogy „igazán alacsony Vasembernek.”
Clint nevetve húzta be mindannyiukat
a Miniso üzletbe, hogy jobb kedvre derítse őket a saját Marvel logóval
ellátott árucikkeikkel – hogy aztán éppen ő csalódjon a legnagyobbat, mert
sehol sem találtak Sólyomszemet.
- Persze a nemrég felbukkant
űrcsajnak meg van mindene, hát ezt nem hiszem el. Az a liba, tudjátok. Valami
Karen, nem tudom, sose beszéltem vele.
A félredobott Marvel Kapitány
plüss szomorúan landolt egy Hulkos kosárban.
- Legalább többi Bosszúálló akad
– vette szemügyre Tony az aranyszínen fénylő Vasembert a polcon, és a kosarába
rakta. – Igazából enyém a joga az összes legyártott portékának, szóval
tulajdonképpen nekem fogtok fizetni – szólt oda Thornak, aki egy Loki plüsst
szorongatott.
- Öné az egész Marvel?
– kerekedett el Peter szeme. – De hiszen felvásárolta a Disney, nem?
- Kölyök, megvettem a Disney-t.
Samék két sorral odébb
ökörködtek egy letört műanyag Amerika Kapitány fejjel, amit Steve nem értékelt
túl nagyra.
- Ez a legszebb randi, amin valaha
voltunk – jegyezte meg Bucky, és zsebre vágta a fejet. – Kár, hogy nekem egy
darab figurám sincsen.
Clint, aki három évre előre
tervezett ajándékokat bevásárolni az összehordott termékekből, megnyugtatta,
miközben egy lábtörlő felcsavarásával viaskodott:
- Csinálok neked egy Tél
Katona utánzat plüsst az Etsy boltomba, szívem.
Tony talált egy elnyomtatott
címkés „Stronge” plüsst, amit le is fotózott a kedves dokinak – amire egy
tarkón csapást kapott egészen New Yorkból, egy portálon keresztül; és amire úgy
megilletődött, hogy lábujjá tokázta magát a behúzott nyakával. Peter könnyezve
vihogott, mert éppen sikerült lekapnia az esetet.
Mire szisztematikusan
végigmentek a bolton, aztán a plázán is, a legfelső szintre érve a legkisebb
csodálkozással vették észre a mozi elé kiállított Vasember szobrot.
- Ez nem is életnagyságú –
észrevételezte Steve kritikusan, mellé állva mérve össze a magasságukat.
- Páncélban van, Rogers,
használd a szemed – pirított rá Tony, aki felettébb büszkén húzta ki magát
előtte.
- Páncélban se vagy ekkora.
Tony ezt elengedve a füle
mellett tette fel a kérdést, amitől mindenki félt:
- Mennyiért fogják ezt nekem
odaadni?
- Hát ha megtudják, hogy te
vagy az, ingyen tukmálják rád, feltéve, ha promózod a mozit – szúrta közbe
Natasha. – De neked kell majd vinned.
Tíz perces alkudozás után,
amit Tony a jegyárussal, majd a kihívott menedzserével folytatott le, az
életnagy(obb)ságú szobor boldog tulajaként távozott a többiekhez. A legkönnyebb
szállítási megoldás egy bevásárlókocsi volt, amit Thorék szereztek valahonnan,
és amiről határozottan elhitték, hogy a belerakott százforintossal ők azt meg
is vették maguknak. Peter beleülve ölelte a Vasember lábát, hogy az ne dőljön
el, és mellé még a táskákat is megkapta az ölébe, mert senki nem akart
cipekedni. Később még megpakolták mindezt az újabb Media Marktos
szerzeményükkel: egy pici hordozható sütő, ami a mézeskalácssütésüket fogja
szolgálni a hotelszobájukban.
Kellően kiérdemelve egy
pihenőt megálltak a földszinti Starbucksnál – ahol ezúttal nem láttak egy Lokit
sem, de a női kiszolgálójuk mégis zavaróan hasonlított az istenségre –; Natasha
rendelt maguknak ünnepi különlegességeket (Pista, Buci, Tóni, Tör, Petike,
Nati, C mint cicabetű és Szem részére). Thor nagyon erősen
hunyorított a poharára, de a sellő most nem mozdult.
Ha bárki kérdezte volna, nem
Cint ötlete volt az Ecseri Bolhapiacra menniük.
Tony részben sürgető hangon
hívta fel Stephent.
- Gyorsan nyiss egy portált!
- Miért, baj van?! – hangzott
a kissé ideges válasz.
- Csak nyisd már!!! – Azzal
átdobott egy szőnyeget a megjelenő portálon. Magyarázatul hozzábiggyesztette: –
Csak hogy ne legyen a saját repülő szőnyeged magányos.
- Ő egy köpeny! – vágott
vissza Stephen. – És szakítani fogok veled.
- De csak vicceltem, miért?
- Mert borzasztó az ízlésed
szőnyegekben – jött az unott válasz, mielőtt eltűnt volna.
A legnagyobb szerzeményük így
is a Keletiben rájuk sózott fehér műfenyő volt, ami együtt járt a rátekert
ízléstelen rózsaszín boával. („Ne haragudjon—” jött oda az árus a kínai előtt.
„Nem haragszom,” felelte Clint, de Bucky ragaszkodott hozzá, hogy vegyenek egy
fát.)
Ezután minden készen volt
arra, hogy a másnapi szentestét kényelmesen várják a hotelszobájukban. Arra
mondjuk senki nem készítette fel őket, hogy minden be lesz zárva, és ha
elfelejtettek lisztet venni a mézeskalácssütéshez, akkor bizony a hotelkonyháról
kell kérniük.
- Te mondd, te szerethetőbb
vagy – mondta Clint Thornak.
- És mélyebb hangod –
helyeselt Bucky is.
Így jött vissza Thor két
zacskó liszttel a szobába hozott minisütőjükhöz, miközben Peter a kamerát
állította fel sütés streameléshez.
- Ne feledjétek, este
ajándékozunk, mert a helyi szokásokat követjük – emlékeztette őket Natasha, miközben felütött két tojást félkézzel. Sam vele szemben a receptben görgetett.
- Sokkal könnyebb, ha
felmelegítjük a mézet előre – jegyezte meg neki, amire egy kérdő
szemöldökfelvonást kapott. – Mi az? Szoktam sütni.
Mindannyian Steve-ék és
Buckyék szobájában voltak valahol, bár Peter így is az ágytámlán ült, Thor
pedig a kád szélén foglalt helyet. A szomorúan a sarokba tolt fehér műfenyő
lemondóan süllyedt a boa mellé ráaggatott díszektől, szaloncukortól és Bucky
lecsatolható műkarjától.
Az esti ajándékozásnak néhány
említésre méltó pillanata volt: Tony ajándéka, ami egy sámli volt Samtől, hogy
kompenzálja a magasságát; a Thortól kapott kézzel kötött angyalkák, amik fel is
kerültek a fára; Bucky hűtőmágnese, ami így igazán nem volt vicces, hogy nem
lehetett a karjára biggyeszteni; és Steve kapott egy járókeretet.
- Ez már a harmadik idén –
csóválta a fejét, és odébb tolta magától. Natasha lebiggyesztette az ajkát, míg
Steve megpróbált elfojtani egy mosolyt. – Bucky is ugyanannyira megérdemli,
neki rosszabb is a háta.
Peter a legújabb okosóráját
nyomogatta, Thor pedig a frissen kapott szemkötőjét próbálta fel magára a tükör
előtt. Natasha és Clint összeöklöztek az összeillő „Időssel vagyok” feliratos
pólójukban. Sam a hajómakettjében gyönyörködött.
A másnapi városnézés azzal
telt, hogy minden zárva, de nagyon szép volt.
Az esti Reszkessetek,
betörők! magyarul ment a tévében, amin Natasha nosztalgiásan mosolygott
Clinttel, Bucky unottan ült ki az erkélyre, Thor pedig jókat nevetett. Sam, aki
eleget látta a filmet angolul, megengedhette magának, hogy ne figyeljen oda,
míg Steve és Peter kissé értetlenül figyelték a szinkronizált jeleneteket. Tony
szemüvege futtatta neki a feliratot, ugyan megkésve, így a reakciói is némileg
csúsztatottak voltak.
- Szóval valami ilyesmi
történt Budapesten? – kérdezte Tony, mikor a stáblista ment már. Clint
megkomolyodva felelt neki:
- Az egész a székellyel
kezdődött – mondta összeesküvő hangon.
- Meg a fiával – folytatta
Natasha rezzenéstelen arccal.
Eltűnődő hümmögést hallattak
mindketten, ahogy elbámultak a messzeségbe.
- Etióp Esélyegyenlőségi
Ombudsman – suttogta Natasha, és mindketten hisztérikus nevetésben törtek
ki.
Huszonhatodika után végre
megint kinyitott a város legtöbb üzlete és létesítménye, így végül
termálfürdőzés mellett döntöttek, ami előtt persze mindenkinek kellett venni
fürdőruhát. December végén ez egy igen érdekes akciónak bizonyult.
A forró vízben ülve Sam
unottan nézte Bucky tovaúszó karját, és Steve is csak felvonta a szemöldökét a
„KARÚSZÓ” visításon. Peter az azóta is nyakába aggatott műanyag pénztartó
tégellyel ment el a büfébe, hogy megegyen egy tálcaméretű sajtburgert. Thor
kontyba fogott hajjal élvezte a nyugtát a medence szélén. Tony csak akkor
érezte jól magát a bőrében, amikor Clint látványa megnyugtatta: nem csak neki
van apukás pocakja.
- Tök mindegy, egy férfi hogy
néz ki – hangzott el ezután Tonytól, mintha ugyan nem érdekelné –; a sármját a
személyisége adja.
- Ha ettől jobban alszol –
felelte lesújtón Natasha, azzal belökte a gyors sodrású részébe a medencének.
Épp annyi időbe telt kimásznia onnan a férfinak, hogy a klór elkezdje lemarni a
haj- és szakállfestékét.
- Stark, te őszülsz? – vigyorgott
Sam.
- Nem.
- Hozzak majd neked dm-es
festéket? – kérdezte békítően Natasha.
- … Igen.
Végül csak rózsaszínt vett,
mert Tony igazán nem mondta meg, milyen színt kért. Cserébe Sam ezzel a
dobozzal és csillámos hajlakkal csinált Clintnek mohawkot, amíg Tony elérte
Stephennél, hogy a fodrászával kikevertetett hajfestéket küldje el neki egy
portállal.
A másnapi hajfestésük alatt
Tonynak döntötték el, hogy maradnak szilveszterig is.
- Ugyan mi baj lehet? –
kérdezte Natasha, elmerengve Magyarország veszélyein.
- Túlélték a pálinkát,
rosszabb nem lehet – érvelt Clint.
Senki sem volt meggyőzve.
Alátámasztva aggályaikat még
aznap este vetkőzős pókerbe kezdtek.
Natashán három ing is volt a
kezdéskor, de Steve ráadott egy negyediket – nem mintha féltette volna a
becsületét, csupán meg akarta nehezíteni mindenki dolgát, mert Natasha így is
piszok jó volt pókerben. Thor nem vesződött a nagy felöltözéssel, de a
szerencséje meglepően nagy biztonságot nyújtott neki; Clint és Sam ugyan
kabátban indultak neki, de tudták, mikor kell kiállni – az pedig a kisgatyára
alázásnál jött el. Bucky alsóban és zokniban tartotta a frontot már csak a
másik kettő kiesett nevében is.
Tonyt eleinte ki akarták zárni
csalás miatt, de semmi nem tiltotta, hogy egy páncélban játsszon, aminek minden
szétszerelhető darabja külön öltözködési tárgynak minősül. Az egyetlen, aki
megtartotta a nadrágját, de csak a nadrágját, az Steve volt.
Peter, aki nem igazán nyert el
még semmilyen ruhadarabot senkitől, szintén igencsak megfosztva ült ott – taktikai
megfontolásból a pólóját hagyta meg, mert úgy nem látszott az asztal alatt,
hogy nincs meg a nadrágja, amitől máris vezetőbbnek nézett ki a játékban. Éppen
a fél zokniját rakta fel a következő körben; lekerült továbbá Tony sisakja,
Natasha negyedik ingje, Thor dzsekije, Steve utolsó nadrágja és Bucky alsója.
Natasha, aki félig magára
vette már a Vasember páncél elnyert darabjait is, értékelően csapott Steve
seggére.
Tony gyanakodva nézett
Buckyra.
- Te most komolyan bedobtad az
alsónadrágod? Nem volt más?
- Van zoknim. – A pókerarc
egyszer sem tört meg rajta. – De fázósak a lábujjaim.
Clint, akinek azóta is
rózsaszín csillámos haja volt, éppen egy mézeskaláccsal koccintott Sammel.
Bucky lealázott mindenkit
ebben a körben, így a dzsekit az ölébe terítve és a sisakot a fejébe húzva dőlt
hátra.
A következő körökben az összes
nadrágot birtokló Thor megszerezte a körbejáró inget és a hajába fonta; Steve
kiesve a vesztesek mellett foglalt helyet; Bucky pedig hivatalosan is mindössze
egy sisakban ült velük szemben. Tony változatlanul jól állt. Natashának kezdett
melege lenni a hat kabátban.
Peter vonakodva rakta le a
Pókember karóráját, mert továbbra sem volt hajlandó megválni a pólójától. Tony
kapva az ötleten a saját óráját is lecsapta az asztalra, ám Natasha
megállította.
- Az nem ér, a páncélodnál
meghúzom a határt.
- De hát Peternek számított a
karóra, nekem miért nem? – méltatlankodott.
- Azért – válaszolta Natasha
–, mert ő egy tizenhat éves gyerek.
- … Jogos.
- Miért is játszunk vele
vetkőzős pókert? – kérdezett közbe Bucky.
- Nem tudom, de félek –
vallotta be Peter. Ezután megengedték neki, hogy kiálljon, ezzel mindössze Thort,
Tonyt, Natashát és Buckyt hagyva játékban. Az utóbbi kettő kalkulálón
összenézett. Ideje volt lealázni Tonyt. Thor megmaradhat semleges partinak.
Mindössze tíz percükbe telt,
hogy Tony kezdjen ideges lenni.
- Nem is szerettek – mondta
vádlóan nekik, aztán a telefonba is, amivel felhívta Stephent: – Nem is
szeretnek.
- Hányszor mondjam el, hogy
DOLGOZOM? – háborgott fel Stephen kihangosítva. Éppen egy szem és
megszámlálhatatlan kar állta útját egy másik dimenzióban, ahol nem is kéne
legyen térerő. Mindez nagyon érdekes információ lett volna, ha nem készül
meghalni egy csáptól.
- … Segítsek? – kérdezett
vissza végül Tony.
- Csak ne legyél láb alatt,
bár az neked nehéz, mert elég alacsony vagy.
Clint hahotázásával telt meg a
szoba, miközben Tony megsemmisülten pislogott a kinyomott hívásra.
- Oltani még tud, akkor nincs
nagy baja.
- Na – szólt oda Natasha
Buckynak –, most, hogy Tony kellően nem tud koncentrálni, elpicsázzuk.
És sikeresen el is picsázták.
A játszmát mégis Thor nyerte,
amin ő volt a legjobban meglepve.
Szilveszter előtti napokban
elmentek pezsgőt venni, aztán pótolni a pezsgőt, amit még szilveszter előtt
megittak, majd még egy kis pezsgőt venni, hogy maradjon azért tartalékba is.
Az egyik ilyen üveggel a kezükben
mentek ki a Lánchídra, hogy ott várják meg a tűzijátékot; Tony, aki egy
ezüst-arany flitteres mellényben feszített, amibe Natasha egy falloszt rajzolt,
és akinek nem a kis pezsgő volt az egyedüli alkohol a szervezetében, nagyon
hangosan panaszkodott arról, hogy le fog hugyozni a Dunába. Steve igen
határozottan rászólt, hogy nem fog, miközben visszahúzta maguk közé.
Natasha ígéretéhez híven
megengedte Peternek, hogy felmásszon a híd tetejére, persze feltűnésmentesen, hogy
onnan fényképezze őket és a látványos fényeket. Thor ünnepi csákóval a fején és
kazuval a szájában meredt fel az égre, miközben Steve a vállára vette Natashát.
Clint Buckyt vette a nyakába, Sam pedig határozottan nem sértődött meg azon,
hogy így ő van a legalacsonyabban. Erre a gondolatra azonban gyanakodva
pillantott körbe.
- Várjunk, hol van—
- Szeretnék néhány szót szólni
– hangzott fel Tony kellően összemosódó hangja a híd tetejéről –, részegen.
- TONY – produkált Steve
sírógörcshöz hasonlatos nevetést, és inkább eltakarta az arcát, amikor az
említett tényleg lepössentett a hídról a vízbe – mint azt az összes Bosszúálló,
a híd népessége, és az otthoni tévénézők is megszemlélhettek, mert a kihelyezett
kamerák határozottan felvették az esetet.
- Oh, ez annyira ki fog
kerülni Pesten Hallottamba – suttogta Bucky ábrándosan. Thor megfújta a
kazút.
Peter felettébb zavartan vitte
le végül Tonyt, aki nem volt hajlandó elárulni, hogyan is került a Lánchíd
tetejére.
- Na menjünk innen – vihogta
Sam, és karon ragadta Thort, akinek az egy szemében tükröződött a zavartalanul
folyó tűzijáték.
- Boldog új évet! – kiabálta
Tony a telefonjába. Stephen frusztráltan kiabált vissza:
- Este hat van nálunk, Tony!
- Nem érdekel!
- Jó!!!
Cserébe Stephen felverte
reggel hatkor, hogy ő is jó hangosan kívánjon a nem másnapos, hanem még aznapos
Tonynak boldog új évet.
Mire kipihenték az estét,
senkinek sem volt kedve újabb utazással fáradni, de Natasha kegyetlen szigorral
vett rá mindenkit, hogy szedelőzködjön, mert van egy gépük és egy vonatuk, amit
el kellett érniük.
- Vonat! – hápogott Tony, és
csak csapkodni tudott. – Mindezek után még el kell szenvednem újabb órákat egy
vonaton?!
- Aki a Dunába vizel élő
adásban, az meg se szólaljon.
És duzzogva, de nem is szólalt
meg a következő fél órában, ami alatt beletuszkolt mindent a bőröndjeibe.
A vonatút ugyanolyan volt,
mint idefelé, csak a másik irányba, egyértelműen. És megálltak Csárdaszálláson,
csak senki sem tudta, miért.
- Legközelebb elmehetünk
Velencére – jegyezte meg Natasha, ahogy a magángépükbe pakoltak be. Az első
hópelyhek szállingóztak körülöttük. Thor egy gazdátlan Starbucks poharat nézett
az ülésén. Peter fejhallgatóval pötyögött MJ-nek, és halványan vigyorgott.
- Olaszországba? – kérdezte
Tony reménykedve, felrakodva a bőröndjét.
- Nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése